Hirdetés

BL-negyeddöntőben a Chelsea és a Real – Ronaldo beérte Puskást

A Chelsea és a Real Madrid labdarúgócsapata jutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligája keddi játéknapján. Az angolok az első félidőben lőtt két góllal verték a Galatasarayt, míg a madridiak az első mérkőzésen idegenben aratott 6-1-es siker után hazai pályán félgőzzel is nyertek a Szalai Ádámot is bevető Schalke ellen.

Krónika

2014. március 19., 14:042014. március 19., 14:04

Jose Mourinho, a londoniak vezetőedzője együttese stabil védekezését dicsérte a 2-0-ra megnyert meccs után, és a nyolcba jutás fontosságát hangsúlyozta.

„Bajnokok Ligája-csapat vagyunk, egyike a világ legjobb nyolc együttesének, és ez nagyon fontos a klubnak\" – mondta a portugál szakember, aki két belső védőjét, a második gólt szerző Gary Cahillt, illetve John Terryt külön is kiemelte, mert legfőképpen miattuk játszott visszafogottan a vendégeknél Didier Drogba, a Chelsea korábbi közönségkedvenc csatára. – Szerintem fantasztikusan futballoztak, és Didier ezért nem tudott veszélyes helyzetbe kerülni a meccsen.\"

Roberto Mancini, a török Galata olasz trénere csalódottan beszélt – a korábban otthon 1-1-gyel záró – együttese teljesítményéről, véleménye szerint mindenben elmaradtak a várakozásoktól. Úgy fogalmazott, hogy a Galatának tulajdonképpen nem volt játéka kedden este. Mancini – egyetértve kollégájával – azt is mondta: Drogba nem tehetett arról, hogy szinte „láthatatlan\" volt a mérkőzésen.

„Nagyon, nagyon rosszul játszottunk, a Chelsea sokkal jobb volt – összegzett szomorúan az olasz szakember. – Nem lehet gólt szerezni egyetlen kapura lövésből, nagyon sok mindenben kell még javulnunk, hogy jobb csapat legyünk.\"

Madridban már a kezdő sípszó előtt sem volt kérdéses a továbbjutó kiléte, mivel a Real 6-1-es előnyből várta Szalai Ádám német csapata, a Schalke 04 elleni visszavágót, melyet 3-1-re nyert meg. A magyar csatárt a második félidőre cserélték be.

A meccsen az aranylabdás Cristiano Ronaldo két góljával beérte a spanyol klub örökranglistáján Puskás Ferencet. A portugál támadó a magyar legendához hasonlóan 242 találatnál jár a Real színeiben. „Nem véletlenül lett ő a világ legjobbjának megválasztva, hihetetlen képességekkel rendelkezik\" – méltatta a madridi csatárt Jens Keller, a Schalke vezetőedzője.

Ronaldo keddi duplájával már 13 gólnál jár a Bajnokok Ligája mostani kiírásában, ami már egyéni csúcs, ráadásul már csak eggyel van elmaradva az FC Barcelonában futballozó nagy vetélytárs, az argentin Lionel Messi 2011/2012-es BL-rekordjától.

A Schalke elleni két meccs a Real számára történelmire sikeredett, amennyiben ilyen nagy arányú sikert (összesítésben 9-2) korábban még egyetlen párharcban sem aratott a madridi gárda.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, keddi visszavágók:

Chelsea–Galatasaray 2-0 (Eto\'o 4., Cahill 42.). Továbbjutott a Chelsea 3-1-es összesítéssel.

Real Madrid–Schalke 04 3-1 (Ronaldo 22., 74., Morata 75., illetve Hoogland 31.). Továbbjutott a Real Madrid, kettős győzelemmel, 9-2-es összesítéssel.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés