
Fotó: UEFA
Az Európa Liga-csoportkör pénteki sorsolására vár a FCSB labdarúgócsapata, miután a Bajnokok Ligája-főtáblájáról lemaradt a Lisszaboni Sportingtól Bukarestben elszenvedett 5-1-es veresége miatt.
2017. augusztus 24., 16:052017. augusztus 24., 16:05
Az utolsó selejtezőkör portugáliai 0-0-s döntetlenje után még szerda este is bő egy órán át élt a továbbjutási remény, hiszen a vendégek gyors góljára Junior Morais válaszolt.
Nicolae Dică edző román ezüstérmes csapata ráadásul nem játszott rosszul az első félidőben, és
Denis Alibec csapatkapitány a szünet után is formában volt, találatot azonban a nagy iramot diktáló portugálok szereztek védelmi hibából – négy percen belül kettőt is, ez pedig teljesen megtörte a steauásokat, akik ettől kezdve már az esélytelenek érdektelenségével, szétesetten szemlélték, amint ellenfelük további két góllal fekteti két vállra gyengén működő védelmüket.
ahová szerda este még az APOEL, a Moszkvai CSZKA, a Liverpool és a Qarabag kvalifikált. Legyőzöttjeik, a Prágai Slavia, a Young Boys, a Hoffenheim, illetve a Koppenhága az FCSB-hez hasonlóan átkerült az Európa Liga csoportkörébe, amelynek mezőnye a csütörtök esti playoff-visszavágók győzteseivel lesz teljes.
Az FCSB hétvégén már a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában lép pályára. A párosítás, péntek: Astra Giurgiu–Bukaresti Juventus (18.30), Craiova–Medgyes (21); szombat: Temesvári ACS Poli–Kolozsvári CFR (18.30), Voluntari–Dinamo (21); vasárnap: Chiajna–Viitorul (18.30), FCSB–Botoșani (21); hétfő: Iași–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (21).
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!