
Az olasz csapat játékosai mindvégig hittek benne, hogy képesek legyőzni a katalánokat
Csodálatos feltámadást produkált az AS Roma a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, miután kedd este hazai pályán 3–0-ra legyőzte az FC Barcelonát, így 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal bejutott az elődöntőbe. A Manchester Citynek nem sikerült ugyanez a bravúr.
2018. április 11., 07:322018. április 11., 07:32
2018. április 11., 07:382018. április 11., 07:38
Az olasz fővárosban reménytelennek látszó helyzetből, 1-4-ről kezdte a mérkőzést az AS Roma, ám az már az első pillanattól érezhető volt: hisz abban, hogy ledolgozhatja a hátrányát a Barcelona ellen. Az olaszok rögtön nagy iramban vetették magukat a küzdelembe, már a hatodik percben be is talált a Roma, amikor De Rossi kiugratásából Dzeko szép gólt szerzett.
A szünet nemcsak az összeállításokban nem hozott változást, a csapatok futballja is ugyanaz maradt a második félidőre, a házigazda elképesztő energiákat mozgósítva ment előre, a Barcelona pedig enerváltan, veszélytelenül játszott. A római fölény aztán az 58. percben újabb góllá érett, a Piquet Dzeko elleni szabálytalansága miatt megítélt büntetőt De Rossi lőtte be magabiztosan.
A Barcelona érezhetően teljesen összezavarodott, a Roma pedig fáradhatatlanul zakatolt tovább. A hajrára kanyarodva, a 82. percben egy jobb oldali szöglet után Manolasz jól érkezett a rövid oldalra és gyönyörűen csúsztatott a kapuba. Az Olimpiai Stadion szinte felrobbant a továbbjutást ígérő gólt követően, s talán ez ébresztette fel a vendégeket is, akik a következő öt percet meghajtották, de képtelenek voltak igazán nagy helyzetbe kerülni. A négyperces hosszabbításban a Roma okosan játszott, megőrizte előnyét, amivel óriási bravúrt bemutatva bejutott az elődöntőbe. Ez 1984 óta először sikerült neki.
A Manchester Citynek nem sikerült ugyanez a bravúr, hazai pályán is kikapott a Liverpooltól, így a Kormoránok jutottak be az elődöntőbe.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
AS Roma (olasz)-FC Barcelona (spanyol) 3-0 (1-0)
gól: Dzeko (6.), De Rossi (58., 11-esből), Manolasz (82.)
Továbbjutott: az AS Roma, 4-4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.
Manchester City (angol)-FC Liverpool (angol) 1-2 (1-0)
gól: Jesus (2.), illetve Szalah (56.), Firmino (76.)
Tj.: a Liverpool, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!