Hirdetés

BL: Buffonék nem turistáskodni mennek Berlinbe

Tizenkét év után ismét Bajnokok Ligája-döntőt játszhat az olasz Juventus labdarúgócsapata, mivel a hazai pályán aratott 2-1-es győzelmét követően, szerda este az idegenben elért 1-1-es döntetlennel kiütötte a címvédő Real Madridot.

Krónika

2015. május 14., 12:592015. május 14., 12:59

2015. május 14., 13:052015. május 14., 13:05

Pedig ahogyan arra a szaksajtó is emlékeztetett, az elődöntő sorsolása előtt még olyan mémek keringtek a világhálón, amelyeken a Barcelona, a Bayern München és a Real Madrid címerével ellátott oroszlánok várakoztak a zebrákra.

De hiába írták le az „Öreg Hölgyet\", az mérhetetlen bizonyítási vággyal borította fel a papírformát. Igaz ugyan, hogy a madridi visszavágó első félidejében, amikor még a hazaiak nagy nyomás alatt tartották vendégeiket, és a Cristiano Ronaldo által a 23. percben értékesített büntetővel vezetést szereztek, a Juventusban kétkedőknek állt a zászló. Csakhogy a fordulást követően, az 57. percben jött az egyenlítés, amely végképp megtörte a fogatlan oroszlánnak bizonyuló királyi gárdát.

Ezzel az is eldőlt, hogy a legrangosabb európai klubsorozat 1993-as BL-elnevezése óta továbbra sem sikerül egyetlen csapatnak sem a címvédés, mint ahogyan a Real mestere, Carlo Ancelotti sem kap arra esélyt, hogy begyűjtse a rekordnak számító negyedik BL-aranyát.

A sors fintora, hogy ez épp a Realban nevelkedett Álvaro Moratának köszönhető, annak a 22 éves spanyol fiúnak, akit a nyáron a királyi gárda elküldött, mondván: nem elég jó nekik. A fiatal csatárban viszont úgy tűnik, nem maradt emiatt tüske, mert ahogyan torinói gólja után, úgy a Santiago Bernabéu-standionban szerzett találatát követően sem örvendezett. „Csak a munkámat végeztem. Nagyon kellemetlen érzés ez, de ilyen az élet, és ilyen a futball. Furcsa, nagyon furcsa...\" – mondta keserédesen. Hozzátette viszont, hogy itt még nem akarnak megállni. „Nagyszerű csapat a Barcelona, de mi is nagyszerű csapat vagyunk ám\" – fogalmazott.

Hiszen a június 6-ai berlini fináléban a Bayern Münchent egy nappal korábban búcsúztató Barcelona lesz a torinói Zebrák ellenfele. „A Barcelonát szinte lehetetlen megverni, de más dolog megnyerni ellene egy párharcot, és más dolog elverni egyetlen mérkőzésen. Ott bármi megtörténhet. Fizikailag jó formának örvendünk, a Barcának meg van egy sztratoszférikus csatártriója, de mindenképpen nyerni akarunk Berlinben\" – közölte Massimiliano Allegri, a Juventus mestere is.

A csapatkapitány Gianluigi Buffon szerint – aki legutóbb, 2003-ban is a Juventus színeiben játszott BL-döntőt – a „sors akarta\", hogy eljussanak a berlini döntőbe, hiszen 2006-ban ott lett Olaszország világbajnok. „Természetesen a fináléba nem turistáskodni megyünk, hatalmas jelentőséggel bír az a találkozó mindannyiunk életében\" – állapította meg a Zebrák egyik hőse.

Carlo Ancelotti, a Real Madrid mestere a balszerencse számlájára írja a kiesést, játékosa, Sergio Ramos viszont elismerte, hogy Morata gólja után „mentálisan összezuhantak\". „Kiestünk a BL-ből, az egész szezonban nem nyertünk semmit, le kell vonni a tanulságokat és őszintén szembenézni a tényekkel. Nem jutottunk idén semmire\" – szögezte le a válogatott hátvéd.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés