Hirdetés

Biztos a másodosztály

Labdarúgás – Nem óvtak a vásárhelyi FCM ügyében „Amit ígértünk, be is tartottuk: Marosvásárhely most már biztosan másodosztályos futballcsapattal rendelkezik” – jelentette be tegnap Claudiu Maior városi tanácsos, az FCM névre keresztelt klub vezetője. A menedzser csak szerdán 10 óra tájt nyugodott meg, amikor kiderült, hogy a Nagyszentmiklósi Unireával megejtett, a román szövetség által kedden elfogadott helycserét senki nem óvta meg, így a korábban Transil névre hallgató csapat a Liga 2 második csoportjában szerepelhet.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2008. július 31., 00:002008. július 31., 00:00

A Sziget utcai klubvezetésnek még egyetlen akadályt kell elhárítania: ma meg kell győznie az önkormányzati képviselőket, hogy vegyék át a részvények 50 százalékát. Első lépésként ez azt feltételezné, hogy az idei 4,5 millió lejes költségvetésnek a felét a polgármesteri hivatal biztosítsa. Annak ellenére, hogy nem minden testületi tag ért egyet a csapat ilyen nagymértékű támogatásával, Maior bizakodónak mutatkozott, mivel szerinte szinte minden pártból sikerült meggyőznie egy-két hangadó személyiséget.
Úgy tűnik, az RMDSZ hangadói is kiállnak demokrata-liberális tanácsos kollégájuk mellett. Kolozsváry Zoltán úgy nyilatkozott, hogy az önkormányzatnak erkölcsi kötelessége bepótolni azt, amit a sport, illetve a művelődés terén elmulasztott megtenni az elmúlt években. Florin Vlas PSD-s képviselő a ligeti stadion mielőbbi átvételét és renoválását javasolta, majd kijelentette, hogy az újonc csapat célja máris a Liga 1-be való feljutás kell, hogy legyen. Ezzel Claudiu Maior, valamint Tatár Béla klubigazgató sem értett egyet, belátván, hogy sem a város, sem pedig a csak most összeszokó gárda nem érett még meg erre a feladatra.
A keretben tíz játékost tartottak meg az elmúlt idényben még Liga 3-as Transil csapatából, melléjük első és másodosztályban is megfordult labdarúgókat szerződtettek. A legtöbb futballistát kölcsön formájában kapták meg – a tizenegy együttesből érkező 28 játékos jóformán csak most ismerkedik. Az edző kinevezésénél a klubvezetők szerint azért esett a választás a brassói Cosmin Bodeára, mert segédedzőként egy év alatt sokat tanulhatott Răzvan Lucescutól. Bodeát a Marosvásárhelyi ASA és a Kolozsvári U egykori ifi-válogatottja, Mircea Muntean fogja segíteni, a kapusokat pedig Fekete Károly készíti fel

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés