Hirdetés

Bizonytalan helyzetük miatt döntöttek az országváltás mellett a Liu fivérek

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Elmondása szerint „egyre bizonytalanabbá vált” helyzete miatt döntött az országváltás mellett az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang.

MTI

2022. november 17., 10:252022. november 17., 10:25

A két sportoló a Nemzeti Sport csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt az ügyről, távozásuk fő okaként az edzői stáb változását jelölték meg.

„Amikor megtudtuk, hogy a Magyar Országos Korcsolyázószövetség nem tartja együtt az edzői stábot, aggódni kezdtünk. Egyre bizonytalanabbá vált a helyzetünk, és ennek nem örültünk” – mondta Liu Shaolin Sándor.

Hirdetés

Liu Shaoang hozzátette, miután kiderült, nem marad változatlan a stáb, többször leültek tárgyalni a szövetséggel annak érdekében, hogy megtartsák edzőjüket, Csang Csing Linát, ám idővel egyre biztosabbá vált számukra, hogy nem oldódik meg a probléma.

Liu Shaolin Sándor megjegyezte, a szövetségnek a mai napig sincs kidolgozott szakmai terve erre az olimpiai ciklusra

– nincs szakmai alapon nyugvó hosszú távú edzésterve és versenynaptára –, valamint fájlalják, hogy Dzse Szu Csunnal csak rövid távú szerződést kötött a szervezet, olyat, amely nem tart a következő olimpiáig.

„Megingott a bizalmunk a szövetségben, bizonytalanná vált a jövőnk, okkal vetődött fel bennünk, miként tudjuk így hozni az újabb sikereket, hogyan tervezzünk így Milánóig” – mondta.

A testvérpárnak az országváltáshoz ki kell fizetni a szövetséggel kötött szerződés értelmében a szervezet felé fennálló tartozását,

Liu Shaoin Sándor elmondta, még nem tudják, hol folytatják pályafutásukat, vagyis nincs olyan ország, amelyik rendezné ezeket a költségeket. Ugyanakkor a bizonytalanság miatt úgy döntöttek öccsével, hogy ha a magyar szövetség ragaszkodik a költségek megfizetéséhez, akkor ők maguk állják.

„Még akkor is, ha nem értünk egyet vele, s ha a rövid pályás gyorskorcsolyázás nemzetközi történetében sincs példa hasonlóra” – tette hozzá.

Liu Shaolin Sándor kijelentette, továbbra is a világ legjobbjai akarnak lenni, ám a kialakult helyzetben úgy érezték, céljaik eléréséhez itthon már nincsenek biztosítva a feltételek. „Mi mindig a legjobbat akarjuk kihozni magunkból, és úgy láttuk, erre csak akkor van lehetőségünk a jövőben, ha országot váltunk.”

Az egyaránt olimpiai, világ- es Európa-bajnok gyorskorcsolyázók augusztusban jelentették be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készülnek az idényre.

Az országváltási kérelmükről múlt kedden adott először tájékoztatást az MOKSZ. A 26 éves Liu Shaolin Sándor a 2018-as, phjongcshangi olimpián a váltóval nyert ötkarikás aranya mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott.

Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két-két arany- és bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Kínához húznak? Országváltást kezdeményeztek a gyorskorcsolyázó Liu testvérek, a MOB-t nem érte váratlanul a hír
FRISSÍTVE - Kínához húznak? Országváltást kezdeményeztek a gyorskorcsolyázó Liu testvérek, a MOB-t nem érte váratlanul a hír

Az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
Hirdetés
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
2026. június 10., szerda

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok

A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok
Hirdetés
Hirdetés