Bienerth Gusztáv a Magyar Úszószövetség új elnöke

Bienerth Gusztávot választották meg vasárnap a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnökévé.  A MÚSZ rendkívüli közgyűlésén végül egyedüli jelölt volt a posztra, ugyanis a másik két induló, Hornyák Viktor és Tóth István nem kapta meg a szükséges támogatást. 

MTI

2017. január 08., 16:462017. január 08., 16:46

A 62 éves Bienerth – aki a 24 év után leköszönő Gyárfás Tamást váltja a poszton – korábban a Magyar Labdarúgó-szövetségnél és a Magyar Kézilabda-szövetségnél is dolgozott, jelenleg a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke, és turizmusért felelős kormánybiztos.

A 199-ből jelen lévő 148, szavazattal rendelkező küldött jelenlétében, a voks előtt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, büszkék a versenyzőkre, és köszönik Gyárfás Tamás munkáját, ugyanis rengeteget tett hazai és nemzetközi vonalon is a sportág eredményességért. Hozzátette, közös érdek, hogy Gyárfás nemzetközi pozícióját ne fenyegesse veszély, s munkájára Magyarországon és külföldön is továbbra is számítanak. Az olimpiai ezüstérmes úszó kijelentette, mint sportért felelős államtitkár, biztosítja a közgyűlést, hogy a kormány továbbra is kiemelten támogatja a sportágat. Megjegyezte, az új elnöknek pozitív változásokat kell majd hoznia, s „helyes mederbe terelni a generációkat”, amelyek között javítani kell a párbeszédet.

A leköszönő Gyárfás Tamás elmondta, összességében jó volt a szövetségben eltöltött 24 éve, s bárki is lesz az utódja, irigyelni fogja, hiszen „nagy dolog ehhez a közösséghez tartozni”. Gyárfás Tamás hangsúlyozta, viták voltak, vannak és mindig is lesznek, ugyanakkor nem szabad válságról beszélni a szövetségben, melynek a gazdálkodása is átlátható. A nyári vizes világbajnokság társelnöke kijelentette, nem tudott szót érteni a sportág jelenlegi legjobbjával (Hosszú Katinka), ugyanakkor újra elkövetné azokat a hibákat, amelyek személyes viszonyuk megromlásához vezettek. „Mindenkivel békét akarok kötni és csak a szépre emlékezni. Ígérem, mindent meg fogok tenni a magyar úszásért, itthon és külföldön egyaránt” – zárta beszédét Gyárfás Tamás, akit rögtön ezután Hargitay András szövetségi kapitány örökös tiszteletbeli elnöknek jelölt, a tagok azonban hosszú vita után a következő közgyűlésre halasztották a választást.

A jelöltek közül elsőként Bienerth Gusztáv kapott szót, aki kijelentette: egy sportolókat támogató szövetségre van szükség, mivel az úszók által korábban nyilvánosságra hozott hét ponttal egyetért. Sarokpontként kiemelte, éves szakmai tervezésre van szükség, újra szükséges értelmezni a bizottságok és testületek feladatát, valamint világos, átlátható és tervezhető támogatási rendszer kell. Bienerth Gusztáv két személyes vállalást is tett, elnökké választása esetén negyedévente internetes tájékoztatást tartanak majd a tagszövetségek számára, valamint a közgyűléseken minden érdemi kérdésről titkos szavazás dönt majd.

Hornyák Viktor azzal kezdte, hogy programja 90 százalékban megegyezik Bienerth Gusztávéval. A Széles Sándor Úszónevelő Műhely vezetője hangsúlyozta, a jövőben az úszószövetségben a demokrácia, a transzparencia és az igazság lenne a három alapfeltétel. Tóth István, a szentendrei úszóklub szakosztályelnöke legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy legyen „nyugalmi állapot a Magyar Úszószövetségben\".

Ezután a küldöttek többséggel elfogadták, hogy titkos szavazás alapján állítanak jelöltet, illetve az elnöki poszt sorsa is így dől el. A jelöltlistára egyedül Bienerth Gusztáv került fel 128 szavazattal, Hornyák Viktor 41, Tóth István 44 szavazatot kapott, utóbbi kettő nem lépte át az 50+1 százalékos küszöböt. Az elnökválasztáson 126-an szavaztak Bienerth Gusztávra.

„Sok teendőnk van, minden erőmmel azon leszek, hogy ezeket, valamint a világbajnokságot, Magyarország legnagyobb sporteseményét, sikerrel vegyük, hiszen a vb az olimpiai pályázat főpróbája. Dolgozni jöttem, remélem a magyar úszósport családja befogad. Biztos vagyok benne, hogy a vezetésemmel, a magyar úszószövetséggel az előttünk álló feladatokat sikeresen fogjuk teljesíteni” – nyilatkozott Bienerth Gusztáv megválasztása után.

Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy november 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszó, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edző közös nyilatkozatban szólította fel Gyárfás Tamás elnököt és a szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye volt, amely „hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására\". Gyárfás Tamás november 30-án az MTI-n keresztül jelentette be, hogy lemond az elnöki pozícióról. A szövetség elnöksége később elfogadta döntését, ám megbízta feladatainak ellátásával a tisztújításig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

Ha fejben erős vagy, jöhet bármilyen kihívás – 24 órás kerékpárversenye után beszélgettünk Kisjancsi Andrással

A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.

Ha fejben erős vagy, jöhet bármilyen kihívás – 24 órás kerékpárversenye után beszélgettünk Kisjancsi Andrással
2025. szeptember 13., szombat

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók

A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.

Szuperkupa után Román Kupa: újabb trófeát hódítottak el a nagyváradi vízilabdázók
2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres