A bukaresti katonacsapat két héttel ezelőtt Prágában 2-1-es vereséget szenvedett, ám George Becali klubtulajdonost ez sem keserítette el: a befektető továbbra is továbbjutást vár együttesétől. A Slavia elleni kudarc, illetve a klubvezető által rá gyakorolt nyomás sokkal jobban megviselte Gheorghe Hagit, aki lemondott vezetőedzői posztjáról, így egykori másodedzője irányítja a Steauát az Ágyúsok elleni találkozón.
Az olasz szakember negyedik tétmeccsére készül a Steaua kispadján – a piros-kékek még nem kaptak ki az itáliai trénerrel a kispadon. A Steaua először találkozik az Arsenallal, ám az UEFA-kupában korábban öt szigetországi együttessel mérte össze erejét, és angol csapatnak még egyszer sem sikerült nyernie Bukarestben. Tíz éve az Aston Villa 2-1-re maradt alul a román fővárosban. Két évre rá a West Ham United kapott ki 2-0-ra, majd a 2003/2004-es idényben a Southampton szenvedett 1-0-s vereséget. A Steaua akkor továbbjutott, és egy másik angol együttessel, a Liverpoollal került össze. A Vörösök 1-1-re végeztek a Ghencea-stadionban, majd 1-0-s hazai sikerüknek köszönhetően továbbjutottak. Angol csapat ellen tavaly aratta legemlékezetesebb sikerét a Steaua, amikor az UEFA-kupa elődöntőjében 1-0-ra verte Bukarestben a Middlesbrough-t, ám a 4-2-re elvesztett visszavágó már jóval fájóbb emlék maradt.
A statisztika a hazaiak mellett szól, ám Pedrazzininak így is van miért keseregnie: összesen kilenc játékosára nem számíthat a londoniak elleni BL-összecsapáson. A legnagyobb veszteség Dorin Goian lehet, aki még nem épült fel hátsérüléséből, de Bikfalvi és Lovin is felkerült a sérültek listájára. Arséne Wenger, az Arsenal szakembere Lehmann kapus, Gallas, Rosiczky és Hleb kiesése miatt aggódhat, ám bizakodásra ad okot az együttes jó formája: az Arsenal veretlenül vezeti a Premier League-et, míg a BL-ben két hete 3-0-ra verték a vendég FC Sevillát.
Az andalúziai együttes a Sparta Prága ellen próbál javítani zsinórban négy tétmeccs elvesztése után. A keddi játéknap rangadóját Manchesterben rendezik, ahol a United az AS Romát fogadja. Az olaszoknak van mit megbosszulniuk, hiszen az elmúlt idényben 7-1-es vereséget szenvedtek az Old Traffordon a BL negyeddöntőjének visszavágóján. Szerdán a Chelsea Valenciában szeretné megszakítani rossz sorozatát. A hazája bajnokságában szintén botladozó AC Milan a Celtic Glasgow vendégeként javíthat, míg a Spanyolországban éllovas Real Madrid a Lazio otthonába látogat.
P. A.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, kedd, H csoport: Steaua–Arsenal (Pro Tv, 21.45), FC Sevilla–Slavia Prága. E csoport: Olympique Lyon– Glasgow Rangers, VfB Stuttgart–FC Barcelona. F csoport: Manchester United–AS Roma (sport.ro, 21.45), Dinamo Kijev–Sporting Lisszabon. G csoport: CSZKA Moszkva–Fenerbahce (sport.ro, 19.30), Internazionale–PSV Eindhoven. Szerda, A csoport: FC Liverpool–Olympique Marseille, Besiktas–FC Porto. B csoport: FC Valencia– Chelsea, Rosenborg–Schalke 04. C csoport: Lazio–Real Madrid (Pro Tv, 21.45), Werder Bremen–Olimpiakosz. D csoport: Celtic Glasgow–AC Milan, Benfica–Sahtar Doneck.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.