
A sérült Lovrencsics Gergőt az újonc Bese Barnabás pótolja, de még Kádár Tamás játéka is kérdéses Magyarország Európa-bajnokságra készülő labdarúgó-válogatottjának Horvátország elleni barátságos mérkőzésén – derült ki a magyar sportszövetséggel 2018. június végéig szerződést hosszabbító Bernd Storck szövetségi kapitány hétfő késő délutáni sajtótájékoztatóján.
2016. március 22., 16:162016. március 22., 16:16
Ezt már a telki edzőközpontban tartotta, ott, ahol a meghívott futballisták péntekig két csoportban edzenek – hogy erőnlétileg azonos szintre kerüljenek –, utána viszont már közösen gyakorolnak a szombati budapesti összecsapásra.
„Tudják rólam, nem olyan edző vagyok, aki kivár, hanem felkészülök az ellenfélből. Mi 4–2–3–1-ben állunk majd fel, ahogy ellenfelünk is, ebből a szempontból is jó, hogy a horvátokkal játszunk. Mindenki személy szerint megkapta, mire számíthat az ellenfél játékosaitól. Ez számomra is egy teszt. A játékosoknak meg kell mutatniuk, hogy az Eb-n is fel tudják venni a versenyt az ellenfelekkel. A második félidőben ezért biztosan sok csere lesz. Azok a játékosok, akik most nem kapnak szerepet, majd a következő, májusi mérkőzésen bizonyíthatnak\" – magyarázta a német szakember.
Hangsúlyozta, hogy az európai topligás csapatokban bizonyító futballistákkal felálló szomszédok elleni összecsapás nem egyszerűen egy barátságos találkozó, hanem egy olyan lehetőség, amely révén határaikat is feszegethetik. „Szeretném látni, mit tud a csapat. Fontos, hogy megfelelően felkészüljünk és mindenki megfelelő mennyiségű játéklehetőséget kapjon. Meg kell nézni, milyen hibáink vannak, miben kell még javítanunk. Könnyű ellenfelek ellen ezeket nem láthatnánk meg. Nem akarom, hogy meglepetés érjen minket az Európa-bajnokságon\" – mondta.
Mint kiderült, a franciaországi részvételt kiharcoló kerethez képest most hiányzó Leandro és Vanczák Vilmos nem szerepel Storck hosszú távú terveiben – mert főleg a fiatalabb generációra épít. Megköszönve az MLSZ belé fektetett bizalmát leszögezte, hogy az eddig elérteket a jövőben is folytatni akarja, de ebben a klubcsapatok vezetőire is számit, mert „nélkülük nem lehet sikert elérni\".
A törökországi Bursasporban hétvégén kispadot koptató Dzsudzsák Balázs szerint a norvégok elleni pótselejtezőn mutatott alázat és hit kiindulási pont, szombaton pedig úgy kell játszaniuk, mintha már az Eb-n lennének. „A horvát futballisták is csak emberek. Nekünk kell elhinni, hogy ha minden rendben van velünk, akkor mi is tudunk jól játszani\" – magyarázta a csapatkapitány.
Kedden amúgy kiderült, hogy Ivan Rakitic, a Barcelona kiválósága a hétvégi, Villarreal elleni 2-2-es döntetlennel végződő meccsen elszenvedett vádlirúgása miatt nem léphet pályára a magyarok ellen.
A ferencvárosi Nagy Ádám által tökéletes erőfelmérőnek nevezett budapesti összecsapást a jelek szerint telt ház előtt rendezik meg. A magyar válogatott május 20-ára tervezett barátságos meccsének ellenfele még nem ismert, a franciaországi kontinensviadal június 10-ei rajtja előtt hat nappal viszont Gelsenkirchenben, a világbajnok németek ellen lesz a főpróba.
Toșca játszhat Sepsi helyett a román válogatottban
Alin Toșca debütálhat Románia labdarúgó-válogatottjában Sepsi László helyett. A Steaua 24 éves hátvédjét hétfő késő délután hívta meg a keretbe Anghel Iordănescu szövetségi kapitány, miután kiderült, hogy a német Nürnberg alakulatának balszélsője nem játszhat a jobb vádlijának izomgyulladása miatt. Balhátvéd poszton a csapatnak addig is nagy hiányosságai voltak, hiszen Sepsin kívül csak a dinamós Steliano Filip futballozik azon a poszton.
A franciaországi Európa-bajnokságra készülő piros-sárga-kék alakulat szerdán 20 órakor Giurgiuban fogadja Litvánia legjobbjait – a TVR élőben közvetíti –, majd Kolozsvárra költözik, ahol vasárnap 21.45-től az Eb-címvédő Spanyolország lesz a „gyakorlópartner\".
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!