
A BZ című berlini lap úgy tudja, hetek óta eldöntött, hogy a Hertha BSC magyar vezetőedzőjének a finnek elleni volt az utolsó meccse a nemzeti csapat kispadján, de a berliniek egyelőre nem akarják nyilvánosságra hozni.
2015. június 16., 12:442015. június 16., 12:44
Michael Preetz, a berliniek csapatmenedzsere az újságnak elmondta: gratulálnak Dárdainak a finnek elleni fontos három ponthoz, és most az a legfontosabb, hogy a magyar tréner nyugodtan elmehessen szabadságra. „Ezután fogunk vele és a magyar szövetséggel erről beszélni. Júliusban lesz végleges döntés” – nyilatkozta a sportvezető.
Az MTI által idézett BZ – a Kickerhez hasonlóan – szintén úgy tudja, hogy a berlini klub és az MLSZ között létrejött megállapodás tartalmaz egy olyan záradékot, amely szerint ha Dárdaiból vezetőedző lesz Berlinben, akkor a Hertha bármikor felbonthatja a magyar szövetséggel kötött szerződést, így azonnali hatállyal megszüntetheti a kettős szerepvállalást.
Dzsudzsák Dárdai Herthájában folytathatja
A Hertha BSC-ben folytathatja pályafutását Dzsudzsák Balázs – értesült a Nemzeti Sport. A Dinamo Moszkva magyar válogatott játékosa a lapnak elismerte, hogy szó van Berlinbe igazolásáról, de még nem dőlt el semmi. Dzsudzsák ugyanakkor hozzátette, örülne, ha összejönne a szerződés, mivel így a világ egyik legerősebb bajnokságába kerülhetne, másrészt olyan edzővel dolgozhatna, akitől már eddig is rengeteget kapott. „Dárdai Pál az a hadvezér, akivel bármelyik csatába elindulnék. Ráadásul a győzelem reményében” – fogalmazott a szélső.
A megállapodás szerint a 39 éves szakember november 30-ig, az Európa-bajnoki selejtezősorozat végéig marad szövetségi kapitány, csakhogy februárban a Hertha az U15-ös csapatától a felnőtt együtteshez rendelte megbízott vezetőedzőként Dárdait, aki az élvonalban tartotta a berlini gárdát, majd május végén határozatlan időre szóló szerződést írt alá.
A finnországi Eb-selejtezőt azért engedték még meg Dárdainak levezényelni, mert az a nyári szünetben volt, a szezon alatt viszont már nem járulnak hozzá a dupla megbízatáshoz. A lap hozzáteszi, hogy a magyar szövetség is tud a Hertha döntéséről, ezért már régóta keresik Dárdai utódját, az egyik jelölt pedig az MLSZ jelenlegi sportigazgatója, az utánpótlás-válogatottakat irányító Bernd Storck.
Dárdai korábban a jövőjével kapcsolatos kérdésre azt felelte: „Aki ismer engem, az tudja, hogy amit elkezdek, azt szeretem befejezni.” Sallói István, a magyar válogatott szakmai stábjának tagja az M1-en elárulta, a kapitány neki azt mondta: ha a magyar válogatott győz a finnek ellen, akkor marad.
A 61-szeres válogatott korábbi középpályás vezetésével a magyar válogatott tavaly októberben Bukarestben 1-1-es döntetlent játszott, majd három nappal később a Feröer-szigetek vendégeként 1-0-ra nyert, s ugyanilyen arányban győzte le hazai pályán november közepén a finneket.
Márciusban a görögökkel 0-0-t játszott a csapat Budapesten, múlt szombaton pedig Helsinkiben 1-0-ra verte a finneket. A magyar együttes így 11 ponttal a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll a selejtezők F csoportjában – jelenleg a kilenc csoport legjobb harmadikja, ami a végén egyenes Eb-részvételt jelentene. Vezetnek a románok (14 pont), mögöttük az észak-írek (13) a másodikak. A magyarok szeptember 4-én fogadják a román válogatottat, három nappal később pedig Belfastban játszanak az északírekkel.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!