
2010. április 14., 09:592010. április 14., 09:59
„Felkértem Benedek Tibort, aki ezt nagy megtiszteltetésként értékelve nagy örömmel elfogadta. Edzőként lesz a segítségemre, azokon a területeken, ahol szükséges – nyilatkozta a magyar vízilabda-válogatott hivatalos honlapjának, a vlv.hu-nak Kemény Dénes. – Az egyszerű ok az, hogy a 2012-es londoni olimpián mindenképpen, de addig is nyerni szeretnénk, és úgy gondolom, azzal, hogy Tibor lesz a meglévő edzők mellett a segítőm, a csapat győzelmi esélyei nőnek.”
A 37 éves Benedek Tibor 2008 nyarán, a Pekingben megnyert olimpiai döntő után jelentette be, hogy visszavonul a válogatottól, játékoskarrierjét csak klubcsapatában folytatja. A Pro Recco pólósa szívpanaszai miatt 2005-ben már lemondott a válogatottságról, ám két évvel később visszatért, a kínai fővárosban pedig – ötödik ötkarikás megmérettetésén – sorozatban harmadszor olimpiai bajnok lett. A Nemzetközi Úszószövetség januárban indult új lapja, a FINA Aquatics World Magazine nemrég az elmúlt évtized második legjobb vízilabdázójává választotta – csak Kásás Tamás előzte meg.
A kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok Benedek már 1991 óta edzői képesítéssel is rendelkezik, a magyar válogatottnál nyáron kezdi el munkáját. „Számomra nagyon megtisztelő volt a felkérés, nyilvánvaló, hogy a magyar válogatott mellett dolgozni nagyon nagy dolog. Dénestől biztosan rengeteg mindent lehet tanulni a partról is, és remélem, hogy munkámmal fogom tudni segíteni a csapat eredményességét – mondta a vlv.hu-nak Benedek. – Kinyitottam egy kaput, nyilván sokfelé lehet utána elindulni, ez is lehet egy út. Nem akarom ezt előre eldönteni, nyilván ki kell derülnie, hogy jó vagyok-e ebben, tetszik-e, de nyilván ez is egy lehetőség.\"
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.