
Hosszú Katinka 400 méter vegyesen szerzett aranyérmével kezdtek a magyar úszók a londoni Európa-bajnokságon, de ugyanebben a számban Jakabos Zsuzsanna is gyűjtött egy bronzot, míg Bernek Péter 400 méter gyorson állhatott fel a dobogó harmadik fokára hétfő este.
2016. május 17., 17:152016. május 17., 17:15
Hosszú pályafutása kilencedik egyéni nagymedencés Eb-címét ünnepelte – Eb-csúccsal –, és ezzel beérte a magyar örökrangsorban a nőknél élen álló Egerszegi Krisztinát.
„Csodálatos három és fél év van mögöttem, élveztem az utazás minden pillanatát. Ez a mai nap tényleg arról is szólt, hogy a rossz emlékek végleg törlődjenek ebben az uszodában – és ez ma sikerült. Az Európa-bajnokságon nincs rajtam semmi nyomás, kifejezettem ez az érzésem, hogy csupán az a dolgom, hogy élvezzem ezt a versenyt\" – nyilatkozott az év úszónője. Vele ellentétben Bernek nem volt teljesen elégedett a bronzzal, de a rövid pályán 2014-ben világbajnok sportoló szerint a fontos, hogy majd a riói olimpián legyen a lehető legjobb.
Hargitay András szövetségi kapitány ugyanakkor elégedett a hétfői „terméssel\" „Aminek nagyon örülök, túl az érmeken és a teljesítményeken, hogy a váltó egy nap alatt kétszer úszott országos csúcsot, teljesítve ismét az olimpiai szintidőt. Erre őszintén szólva nem számítottunk\" – értékelt az M4 Sportnak, remélve, hogy még maradt a tarsolyukban egy-két érem.
Kedden Cseh László az első helyen jutott be a férfi 200 méteres vegyes úszás középdöntőjébe, de nem sokkal utána visszalépett. „Már nincs kedvem vegyest úszni, sokkal jobban izgat a pillangó\" – indokolta. Cseh 50 méter pillangón hétfőn jutott be a kedd esti döntőbe.
Románia a nyitónapon a 4x100 méteres gyorsváltóban volt érdekelt, ahol közvetlenül Magyarország mögött, a hatodik helyen zárt. Az aznapi kvalifikációkban Robert Glință 100 méter háton országos csúccsal kvalifikált a kedd esti döntőbe. Hétfő este egyébként a férfi 400 méter gyorson az olasz Gabriele Detti lett az aranyérmes, a 4x100 méteres gyorsváltót pedig Franciaország férfi, illetve Hollandia női stafétája nyerte meg.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!