Hirdetés

Becsületes játék becsületgóllal

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Kétgólos vereséget szenvedett a magyar válogatott Angliától a kedd esti manchesteri felkészülési mérkőzésen.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. június 01., 00:002006. június 01., 00:00

Labdarúgás
A találkozó nagy részében higgadtan, helyenként pedig biztatóan játszott Bozsik Péter csapata: főleg egy ötperces kihagyás miatt 3-1 arányban maradt alul a világbajnokságra készülő, legerősebb csapatukkal kiálló házigazdákkal szemben. A magyarok az első félidőben egyenrangú partnerei voltak a szigetországiaknak, egészen a hajráig, amikor a hazaiak egy hibásan megítélt büntetőhöz jutottak, amit Lampard kihagyott, a hátralévő forró perceket pedig némi szerencsével „bekkelték ki” a magyarok. A második játékrész elején David Beckham két pontrúgásából öt perc alatt két gólt is fejeltek az angolok. Mielőtt azonban összetört volna a magyar csapat, Dárdai egy bombagóllal megnyugtatta társait, és ismét kiegyenlítetté vált a játék. Az utolsó negyedórára kissé elfáradt a magyar együttes, amit az angolok újabb góllal büntettek. „Elégedett vagyok a játékkal, csak a harmadik bekapott gól bosszant. Egy negyedóra gyengébb teljesítménye miatt szenvedtünk vereséget, a maradék 75 percben egyenrangú partnerei voltunk az angoloknak” – mondta a magyar szakvezető. Sven-Göran Eriksson, a hazaiak kapitánya elismerte, az első félidőben a fáradtság miatt gyengébb teljesítményt nyújtott csapata. „A szünetben megbeszéltük, hogy türelmesebben kell játszanunk, mert az ellenfél kilenc futballistával védekezett. Az új taktikai formációnk bevált, a magyarok nem tudtak megfelelőképpen válaszolni” – mondta a svéd szakvezető, aki elismerte, nem számított ilyen kemény ellenállásra Geráék részéről. Barátságos mérkőzés: Anglia–Magyarország 3-1 (Gerrard 48., Terry 52., Crouch 86., illetve Dárdai 56.)

Vb-résztvevők felkészülési mérkőzései: Argentína–Angola 2-0, Chile– Elefántcsontpart 1-1, Németország– Japán 2-2, Csehország–Costa Rica 1-0, Lengyelország–Kolumbia 1-2, Tunézia– Fehéroroszország 3-0, Brazília– FC Lucern 8-0, Irán–Bosznia-Hercegovina 5-2.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés