Hirdetés

Becsődöltek bajnoksága

Lassan divattá válik a román élvonalban a csődeljárás kérése: a Bukaresti Rapid futballcsapata után két erdélyi klub, a Kolozsvári U és a Besztercei Gloria is hasonló útra lép a súlyos anyagi problémák szorításában.

Páva Adorján

2013. január 07., 20:302013. január 07., 20:30

A helyzet a Szamos-partiaknál a legbonyolultabb, ugyanis a kolozsvári egyetemistacsapat részvényesei közül többen megvétózták – a papíron főrészvényes – Ioan Mărginean döntését, miszerint csődeljárást kérnek. Mărginean emiatt tegnap nem jelent meg a bíróságon, ahol hivatalosan elindították volna az eljárást. Az egyik fő ellenző az Oncos élelmiszeripari vállalat, amely attól tart, hogy nem tud majd behajtani mintegy 400 ezer eurót, amellyel az U-t működtető gazdasági társaságot hitelezte meg.

Azonban a csődeljárás ettől függetlenül is beindulhat, ugyanis a csődtörvény szerint ezt nemcsak az adós kérheti, hanem olyan cégek is, amelyeknek tartoznak, a klubbal együttműködő Scutul Negru őrző-védő kft. vezetői pedig már kérvényezték ezt a több mint 20 ezer eurós tartozás miatt. Az U egyébként a hírek szerint mintegy 5 millió eurós adósságot halmozott fel, ebből 3 millióval az államnak „lóg”.

Csődeljárás mint mentőöv

Miközben a kolozsvári egyetemistacsapatnál – amelyet egy részvénytársaság működtet – nincs egyetértés az ügyben, a Rapid és a Besztercei Gloria tulajdonosa, George Copos, illetve Jean Pădurreanu „örömmel élt” a csődeljárás lehetőségével. Ez ugyanis gyakorlatilag időhúzást, illetve kényelmesebb tárgyaló pozíciót jelent a kutyaszorítóban lévő vállalkozások számára – Dumitru Dragomir, a Hivatásos Labdarúgóliga vezetője spekulációnak nevezte azt, amit Coposék művelnek, elismerve azonban, hogy törvényes húzásról van szó.

A csődeljárás során a bíróság kinevez egy vagyonkezelőt, aki felméri a csődvédelmet kért gazdasági társaság pénzügyi helyzetét, összesíti az adósságokat, ez idő alatt pedig – ez több hónapot jelent – a hitelezők nem kérhetik a vállalkozás, jelen esetben a futballklubok felszámolását. A moratórium során az adósnak kötelessége kidolgozni egyfajta egyezségi javaslatot, amelyet a pénzükre váró hitelezőknek ajánlanak, a kényszeregyezségről szóló, több szakaszból álló tárgyalások pedig akár egy évig is elhúzódhatnak. Ha időközben megállapodnak a felek, a csődeljárást kért gazdasági társaság az önerőből végrehajtott átszervezés után folytathatja tevékenységét, ám ha nincs megegyezés, akkor beindul a felszámolási eljárás.

A sporttevékenységre kitérve Coposék helyzetét megkönnyíti, hogy a csődeljárást kérő futballklubokat Romániában nem fenyegeti automatikusan az a veszély, hogy kizárják őket abból az osztályból, amelyben szerepelnek – ezt korábban Dragomir is megerősítette. Az európai szövetség azonban ennél jóval szigorúbb: az UEFA szabályzata értelmében a csődeljárás alatt álló klubok nem indulhatnak el a kontinentális kupasorozatokban az aktuális, illetve az azt követő szezonban sem. Emellett borítékolható, hogy az érintett klubok elveszítik azokat a játékosaikat, akiket nem tudnak fizetni. A Rapid egyébként csaknem 30 millió eurós adósságot halmozott fel, a Besztercei Gloria pedig 3 milliót.

Ki következik?

A Liga 1-ben jóval több azoknak a kluboknak a száma, amelyek anyagi problémákkal küszködnek. A Román Labdarúgó-szövetség emiatt decemberben megváltoztatta az élvonalbeli szerepléshez szükséges – a csapatoknak oly sok fejfájást okozó – licenc megadásának feltételeit. Eszerint az eddigi, szigorú szabályok a 2013/2014-es idénytől kezdve már csak azokra az együttesekre lesznek érvényesek, amelyek az európai kupákban indulnak. A többi alakulat akkor is megkapja a licencet, ha tartozik az államnak, a másokkal – például klubok, játékosok – szembeni adósságokat viszont a jövőben is kötelességük lesz időben rendezni. A liga decemberi felmérése szerint hét klub (a Rapid, a Gloria és a Kolozsvári U mellett a Dinamo, a Brassó, a Turnu Severin és a Medgyesi Gaz Metan) van annyira kilátástalan helyzetben, hogy minden bizonnyal képtelen lesz kiállni a Liga 1 következő idényében.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés