Hirdetés

Becsődölt a Nagyváradi Bihar FC

A civil hitelezőkkel ellentétben az adóhatóság nem volt hajlandó további haladékot adni a Bihar FC-nek a csődvédelemmel vállalt adóságok törlesztésére, így a nagyváradi törvényszék szerdán elindította a csődeljárást a másodosztályban érdekelt labdarúgóklub ellen.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. október 07., 22:192015. október 07., 22:19

Az 1910-ben alapított patinás alakulat kálváriája a városi önkormányzat támogatásának visszavonásával kezdődött, és bár nagyjából egy hónapja megoldódni látszott a helyzet a kolozsvári Mihai Giurgiu magánbefektető érkezésével, az új társulás teljes jogi procedúrája még nem zárult le.

A klub ezért november végéig még haladékot kért a tartozások rendezésére, de a fináncok ebbe nem egyeztek bele, ezért a törvényszék elrendelte a klub felszámolását. A döntés azonban nem jogerős, így a partiumi piros-kékek még nem húzzák le a redőnyt.

Amint azt a klub sajtóreferensétől megtudtuk, jövő héten kell kézhez kapniuk a talárosok határozatát, ezt követően hét napon belül fellebbezhetnek a táblabíróságon. „Jogerős ítéletig változatlanul zajlik majd a munka a csapatnál” – szögezték le.

Szerdán hazai közönség előtt Resicabánya ellen léptek pályára a Liga 2 hétközi, 7. fordulójában, míg hétvégén nagy valószínűséggel a Pankota elleni meccset is lejátsszák – feltéve, ha szereznek pénzt a rendezéshez szükséges költségek kifizetésére. Az egykoron román és magyar bajnok Bihar FC szerdán 2-1-re nyert a Resicabánya ellen. A második csoport többi eredménye: Kolozsvári U–
Szatmárnémeti Olimpia 1-2, Pankota–Mioveni 1-0, Medgyes–Rm. Vâlcea 0-0, Tatrang–Brassó 2-2, UTA–Nagybánya 1-1, Târgovişte–Karánsebes 3-0.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés