Hirdetés

BC Mures: Florea részesedésért adna támogatást

Kosárlabda: A Marosvásárhelyi BC Mureº férfi kosárlabdacsapatának főrészvényesévé szeretné tenni a helyi önkormányzatot Dorin Florea. A polgármester ennek fejében megduplázná a klub által igényelt 300 ezer lejes éves támogatást. Dorin Florea emellett bejelentette, hogy tervei között szerepel a CSU Gaz A osztályos női röplabdacsapat, illetve a Transil harmadosztályos futballcsapat támogatása is. A városvezető kijelentette, ez nem csupán kampányfogás, annak ellenére, hogy az elmúlt években többször is megakadályozta a helyi tanács által megszavazott, ennél szerényebb összegek átutalását. „Korábban más prioritásaink voltak. A 2004-es kampány során a polgármester leszögezte, előbb a város infrastruktúráját kell rendbe tenni, és csak azután jöhet szóba a sport és a művelődés támogatása” – tette hozzá Marius Paºcan, a polgármesteri hivatal szóvivője. A BC Mureº vezetői kétkedve fogadták Florea bejelentését. „Én már nem tudok hinni neki, annál is inkább, mivel korábban sem tartotta be a szavát és az önkormányzati döntéseket. A tanács az elmúlt két évben 150-150 ezer lejes támogatást ítélt a kosárcsapatnak, ebből Florea 2006-ban mintegy 30 százalékot, a tavaly meg alig 10 százalékot utalt át. Mi a biztosíték arra, hogy az idéntől azt a bizonyos hat-hétszázezret meg fogja adni?” – nyilatkozta a Krónikának Kirsch Attila vezetőségi tag, aki egyben az önkormányzat művelődési és sportbizottságának elnöke is. Szerinte ha a polgármester valóban jóhiszeműen közelíti meg a kérdést, előbb az elmúlt év tartozásait egyenlíti ki, és csak utána formál jogot az egyesület átvételére. Szalkay József klubelnök a Krónikának elmondta, hogy ő csak akkor tárgyalhat a klub átszervezéséről, amikor papíron is látja Florea ajánlatát. „Másrészt kötelességem kikérni a csapat három főszponzorának a véleményét is, hogy lássam, egyáltalán hajlandók-e egy »városházi klubot« támogatni” – tette hozzá a sportvezető. Sz. E. Új amerikaiak érkeztek Két új amerikai játékost igazolt a Marosvásárhelyi BC Mureº férfi kosárlabdacsapata. A 29 éves Louis Truscott egy houstoni egyetemistacsapatnál kezdte pályafutását, legutóbb Dél-Amerikában légióskodott. A másik tengerentúli játékosnak, a 24 éves Frank Russelnek ez az első profi szerződése. Mindkét kosaras centerposzton játszik. Az új igazolások a távozó Troy Selveyt és Jon Clarkot pótolják Marosvásárhelyen.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2008. január 18., 00:002008. január 18., 00:00

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés