
Fotó: Agerpres
2010. április 01., 09:412010. április 01., 09:41
A győzelem a gyors angol gól és – a Vörös Ördögök fölényével zárult – első félidőben mutatott játékuk ellenére összejött a németeknek, akik küzdőszellemből és akaraterőből jelesre vizsgázva, a hajrában nem hazudtolták meg hírüket: Ribéry sorfalon megpattant szabadrúgásgólja a 74. percben visszahozta a bajor reményeket, és amikor már úgy tűnt, hogy Van der Sar bravúros védéseivel a továbbiakban egyszerűen bevehetetlennek nyilvánítja a manchesteri kaput, a semmiből előkerült Olic lecsapott egy labdára, amelyet Evra „noszogatott” a tizenhatoson belül, és – néhány másodperccel a hosszabbítás lejárta előtt – megszerezte a győztes gólt, beállítva annak az eredménynek a fordítottját, amely a két csapat által vívott 1999-es BL-döntőben született a manchesteriek „időn túli” remeklése után.
„A 2-1 számunkra nem a legjobb eredmény, mert gólt kaptunk, ám mi is képesek vagyunk idegenben akár többször is betalálni. A második félidőben kiválóan játszottunk, és a meccs végéig nagy nyomás alá helyeztük az ellenfelet” – nyilatkozta Louis van Gaal, a Bayern holland trénere. A sokkoló vereség ellenére Sir Alex Ferguson, a manchesteriek mestere pozitívumot is látott az eredményben a mérkőzés lefújása után, ám nem titkolta, hogy csalódott.
„Az idegenbeli gól előnyt jelent számunkra, s akár nyerhettünk is volna. A vereséget valójában saját magunknak köszönhetjük. Összességében elégedetlen vagyok az eredménnyel, játszhattunk volna jobban is” – fogalmazott Ferguson, aki legjobb formában lévő játékosa, a csapata müncheni gólját szerző Rooney kiesése miatt is aggódhat, hiszen a csatár a mérkőzés hajrájában bokasérülést szenvedett, és tegnap már biztossá vált, hogy a visszavágóra nem épül fel. Pedig már most hétvégén nagy szükség lett volna rá, hiszen a Vörös Ördögök bajnoki döntőnek is beillő meccset vívnak a vendég Chelsea-vel. Érdekesség, hogy ugyanez a Bayernre is igaz: a BL-visszavágó előtt a jelenleg Bundesliga-éllovas Schalke otthonában vendégszerepel.
A másik keddi meccsen a francia–francia csata első fejezete a vendéglátó Olympique Lyon diadalát hozta: 3-1-re nyert az ellen a Girondins Bordeaux ellen, amely a korábbi hét Bajnokok Ligája-fellépését kivétel nélkül győzelemmel zárta, és eddig összesen három gólt kapott a BL-ben, annyit, amennyit most Lyonban. „Varázslatos mérkőzés volt. Bordeaux-ba azzal a szándékkal utazunk, hogy ott is szerzünk gólt, s akkor végre ott lehetünk az elődöntőben” – öszszegzett Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke. A két keddi párharc továbbjutója egymás ellen játszik majd az elődöntőben, a negyeddöntős visszavágókat jövő szerdán rendezik.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.