Hirdetés

Bayern-lecke a Manchesternek

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Egyre inkább a régi fényében pompázik a Bayern München, ráadásul sérült vezéregyénisége, Arjen Robben nélkül is: a bajorok 2-1-re legyőzték a vendég Manchester United gárdáját a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, így előnnyel várják az angliai visszavágót.

Páva Adorján

2010. április 01., 09:412010. április 01., 09:41

A győzelem a gyors angol gól és – a Vörös Ördögök fölényével zárult – első félidőben mutatott játékuk ellenére összejött a németeknek, akik küzdőszellemből és akaraterőből jelesre vizsgázva, a hajrában nem hazudtolták meg hírüket: Ribéry sorfalon megpattant szabadrúgásgólja a 74. percben visszahozta a bajor reményeket, és amikor már úgy tűnt, hogy Van der Sar bravúros védéseivel a továbbiakban egyszerűen bevehetetlennek nyilvánítja a manchesteri kaput, a semmiből előkerült Olic lecsapott egy labdára, amelyet Evra „noszogatott” a tizenhatoson belül, és – néhány másodperccel a hosszabbítás lejárta előtt – megszerezte a győztes gólt, beállítva annak az eredménynek a fordítottját, amely a két csapat által vívott 1999-es BL-döntőben született a manchesteriek „időn túli” remeklése után.

„A 2-1 számunkra nem a legjobb eredmény, mert gólt kaptunk, ám mi is képesek vagyunk idegenben akár többször is betalálni. A második félidőben kiválóan játszottunk, és a meccs végéig nagy nyomás alá helyeztük az ellenfelet” – nyilatkozta Louis van Gaal, a Bayern holland trénere. A sokkoló vereség ellenére Sir Alex Ferguson, a manchesteriek mestere pozitívumot is látott az eredményben a mérkőzés lefújása után, ám nem titkolta, hogy csalódott.

„Az idegenbeli gól előnyt jelent számunkra, s akár nyerhettünk is volna. A vereséget valójában saját magunknak köszönhetjük. Összességében elégedetlen vagyok az eredménnyel, játszhattunk volna jobban is” – fogalmazott Ferguson, aki legjobb formában lévő játékosa, a csapata müncheni gólját szerző Rooney kiesése miatt is aggódhat, hiszen a csatár a mérkőzés hajrájában bokasérülést szenvedett, és tegnap már biztossá vált, hogy a visszavágóra nem épül fel. Pedig már most hétvégén nagy szükség lett volna rá, hiszen a Vörös Ördögök bajnoki döntőnek is beillő meccset vívnak a vendég Chelsea-vel. Érdekesség, hogy ugyanez a Bayernre is igaz: a BL-visszavágó előtt a jelenleg Bundesliga-éllovas Schalke otthonában vendégszerepel.

A másik keddi meccsen a francia–francia csata első fejezete a vendéglátó Olympique Lyon diadalát hozta: 3-1-re nyert az ellen a Girondins Bordeaux ellen, amely a korábbi hét Bajnokok Ligája-fellépését kivétel nélkül győzelemmel zárta, és eddig összesen három gólt kapott a BL-ben, annyit, amennyit most Lyonban. „Varázslatos mérkőzés volt. Bordeaux-ba azzal a szándékkal utazunk, hogy ott is szerzünk gólt, s akkor végre ott lehetünk az elődöntőben” – öszszegzett Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke. A két keddi  párharc továbbjutója egymás ellen játszik majd az elődöntőben, a negyeddöntős visszavágókat jövő szerdán rendezik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés