
Az erősebb idegzetű, tapasztaltabb Marion Bartoli nyerte a wimbledoni tenisztorna női egyes döntőjét: 6:1, 6:4-re verte a német Sabine Lisickit.
2013. július 07., 16:192013. július 07., 16:19
A 15. kiemelt, 28 éves francia játékosnak – aki Wimbledonban hét összecsapás alatt egyszer sem veszített játszmát – ez volt pályafutása első Grand Slam-diadala.
Szombaton az első két játékban mindketten elveszítették adogatásukat, majd Bartoli – aki 2007-ben ugyanitt volt már fináléban – továbbra sem hibázott, és kereken fél óra alatt 6:1-re hozta a nyitó játszmát.
A második szettben az élete első Grand Slam-fináléját vívó, 23. helyen kiemelt, 23 éves Lisicki a meccs folyamán először hozta szervajátékát, majd Bartoli látványos labdamenetekkel egyenlített, brékelt, és 5:1-re elhúzott. A sok hibája miatt könnyeivel küszködő német játékos három mérkőzéslabdát hárítva felzárkózott 5:4-re, amikor újból riválisa adogatott, és ekkor már pontot sem veszített, így megnyerte az összecsapást.
„Már kislány koromban erről a pillanatról álmodtam. Ráadásul a legvadabb rész az volt, hogy ásszal fejezem be a mérkőzést, és ez is sikerült. Sokat gyakoroltam az adogatást, hogy tökéletesebb legyen\" – mondta Bartoli, aki ezzel pályafutása nyolcadik tornagyőzelmét aratta.
Wimbledonban elég könnyű dolga volt, hiszen nem került szembe igazi nagyágyúval: az elődöntőben a belga Kirsten Flipkenst (20.), a negyeddöntőben pedig az amerikai Sloane Stephenst (17.) verte, a többi ellenfele nem volt kiemelt. Ezzel szemben Lisickinek a legjobb négy között Agnieszka Radwanskán (4.), a negyedik körben pedig a világelső Serena Williamsen kellett túljutnia.
Bartoli – aki ötödször találkozott Lisickivel, és csak másodszor sikerült legyőznie – pályafutása nyolcadik tornagyőzelmét aratta. A francia teniszezőnek ez volt a 47. GS-tornája – a végső diadalt arató női játékosok közül korábban senkinek nem kellett ilyen nagy számú részvétel az első Grand Slam-sikerhez. Az eddigi rekorder a cseh Jana Novotna volt, aki a 45. GS-indulásakor tudott győzni, ugyancsak Wimbledonban, még 1998-ban.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
szóljon hozzá!