Kovács – aki egy-egy arany- és ezüstéremmel, valamint egy negyedik hellyel a magyar küldöttség legeredményesebb tagja volt Pekingben – az elsőfokú határozat szerint prémiummegvonásra számíthat, ügyvédjével fellebbezést nyújtottak be. Ennek tárgyalására sajtóinformációk szerint október 8-án kerül majd sor.
„Az ügynek két olvasata van a mi szemszögünkből nézve – mondta Baráth Etele, az MKKSZ elnöke. – Egyrészt ahhoz a szerződéshez, amit a sportoló kötött az egyesülettel, a szövetségnek semmi köze nincs. Másrészt viszont a klubnak nem volt törvényes joga sportfegyelmit lefolytatni, hiszen ez, a versenyzői jogok kiadásával egyetemben a szövetség hatáskörébe tartozik. Én már az ügy nyár eleji kirobbanásakor leültem az MTK elnökével és ügyvezetőjével, és kértem, hogy a sportfegyelmit ne folytassák le, ennek ellenére megtették ezt, és Kovács egy héttel az olimpia előtt kapta kézhez az erről szóló dokumentumokat, ami lelkileg nyilván nem tett túl jót neki”.
Az elnök hozzátette, hogy a klasszis szerződésében két olyan pont van, amely az ügy szempontjából fontos: az egyik szerint szabadon válthat edzőt, a másik alapján viszont figyelemmel kell lennie a klub érdekeire. „Ha az utóbbival kapcsolatban nem egyeztetett a vezetőkkel, akkor szerződést szegett. Az MTK vezetői most példát akarnak statuálni, mert nem szeretnék, ha a jövőben a fiatal versenyzők hasonló lépéseket tennének – fogalmazott Baráth. – Magánemberként egyébként az a véleményem, hogy Kati és ügyvédje nyerni fog, hiszen minden jogi alapjuk megvan ehhez”.
Az MKKSZ vezetője hangsúlyozta, hogy az ügy lezárásáig a szövetség nem avatkozik be a vitába, azután azonban elképzelhető, hogy saját jogászai útján felveszi a kapcsolatot az MTK-val, amely – ahogy Baráth megjegyezte – állami és szponzori juttatásokból, részben Kovács Katalin sikereinek is köszönhetően, jelentős támogatást kap az MKKSZ-től. „A történtek azonban, kezdve Janics tavalyi lépésétől – amikor elhagyta Fábiánné csapatát – az idei edzőváltásokig, erkölcsileg és sportszakmailag kérdéseket vetnek fel, amelyeket még most ősszel tisztáznunk kell” – mondta Baráth Etele.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.