A parlamenti képviselő-üzletember a déli szomszédok elleni győzelem után bejelentette: az UTA szerdai craiovai bajnoki találkozóját követően nyilvánosságra hozza, támogatja-e a jövőben az aradi futballcsapatot. Sandu Ion szerint – aki Barával közösen tartotta fenn az UTA-t az elmúlt évben – 99 százalék esély van a klubelnök távozására.
A két befektető tavaly nyáron vette át a Maros-parti együttest, amely papíron kiesett a harmadosztályba, ám az élvonalba jutott Nagyszalontai Libertyvel megejtett helycsere révén indulási jogot nyert a Liga 1-ben. A támogatók meggyőzték Marius Lãcãtuºt, vegye át a vezetőedzői tisztséget. Néhány hét alatt teljesen új csapat állt össze Aradon, amely a bennmaradást tűzte ki célul a 2006/2007-es idényben. A gárda teljesítette az elvárásokat – ráadásul négy és fél év után ismét legyőzte a nagy rivális Polit, amely szintén a kiemelt fontosságú célkitűzések között szerepelt –, ám ez nem elégítette ki Nicolae Barát. „Már a téli szünetben gondolkodóba ejtett a klub helyzete. Több százezer eurós adósságot vettünk át elődeinktől. Ígéretet kaptunk, hogy mind az önkormányzat, mind pedig más befektetők is hozzájárulnak az együttes fenntartásához, ám ez nem történt meg” – mondta a klubelnök.
Nicolae Bara és Sandu Ion az elmúlt évben fele-fele arányban mintegy 4 millió eurót fektetett a futballcsapat fenntartásába. A két üzletember induláskor ígéretet kapott, az önkormányzat megkezdi a tárgyalásokat egy új stadion felépítéséről, ám ez nem történt meg, és más befektetők sem érkeztek, akiknek hozzájárulásával részvénytársasággá alakulhatott volna a futballklub. „Nem akarok nagy cirkuszt. Eddig sem érdekelt senkit, hogy itt vagyok, most sem kell nagy port kavarni. Csak akkor hagyom el a klubot, ha olyan befektetőnek adhatom át, aki garantálja az UTA élvonalban maradását, a játékosok, illetve a szakmai stáb pedig folytathatja munkáját” – jelentette ki Nicolae Bara, aki az elmúlt héten megvonta támogatását a Sport Total című sportnapilaptól is, amely ennek következtében csődöt jelentett.
Sandu Ion szinte elkerülhetetlennek tartja üzlettársa távozását. „Úgy tájékoztatott, 99 százalékban biztos, hogy távozik. Nagy veszteség lenne a klub számára, előfordulhat, hogy én sem folytatom” – nyilatkozta a befektető. A bizonytalan jövő ellenére azonban leszögezte: a csapat munkáját nem zavarta meg a kialakult helyzet, a szakmai stáb már a nyári erősítésekre koncentrál.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.