2008. november 18., 11:282008. november 18., 11:28
\"Engem nem lepett meg a kiváló produkció, bár négy éremre magam sem számítottam - értékelt Balzsay Károly szövetségi kapitány. - Tudtam, hogy a pekingi olimpiai leszereplés nem mérvadó, s bíztam benne, hogy előbb-utóbb megmutatkozik a rengeteg, célirányos munka hatása. Bár a pekingi ötök közül négyen az angol kikötővárosban is ott voltak, fizikai s főleg idegállapotuk sokkal jobb volt az Eb-n. S még egy, számomra váratlan, nem túl örömteli esemény is felpaprikázta a fiúkat: az október 4-én kiírt kapitányi pályázatra gondolok, amikor közismertté vált, hogy a szövetség megpályáztatja a helyemet, a srácok pedig Tatán egy emberként kiálltak mellettem\".
Balzsay Károly jelezte, megpályázza a kapitányi tisztséget: \"Megígértem, ha lesz legalább két érmünk, az előírt határidőig, december 15-éig benyújtom a pályamunkámat. A normát kétszáz százalékra teljesítettük\". A szombati döntőben sérülés miatt leléptetett, így aranyesélyét elveszítő Káté esetében a kapitány utólag úgy látja, hogy jól döntött a ringorvos. \"Gyuszi szemhéja már az első menetben felrepedt, ha tovább engedik a meccset, súlyosabb sérülés is érhette volna\" - mondta a szakvezető.
Csötönyi Sándor, a szövetség elnöke szerint is az Eb-n a válogatott messze felülmúlta a várakozást. \"Én abban látom az Eb-sikerek magyarázatát, hogy nagyszerű munka folyik a klubokban, a válogatottba kiváló felkészültségi állapotban érkeztek a versenyzők, s Tatán a Balzsay Károly vezette stáb is szakértelemmel végezte munkáját. Az pedig, hogy a kapitány bizonyított, nem okoz fejtörést. Mi nem fúrtuk meg Karcsit, egyszerűen kiírtunk egy pályázatot, amelyen ő is indulhat, s ahogy hallom, indulni is fog. Győzzön a jobbik, s ha az Balzsay lesz, gratulálni fogok neki\" - nyilatkozta a szövetségi vezető.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.