Hirdetés

Bakiparádé Steaua-módra, kikapott a Craiova is

„Ennél rosszabb már nem lehet” – állapította meg Laurențiu Reghecampf, a Steaua élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután a Liga 1 hétvégi 16. fordulójában 1-0-ra kikaptak Chiajnán.

2016. november 20., 20:202016. november 20., 20:20

A Concordia Roșu 23. percben szerezte a három pontot érő gólt, miután a bukaresti listavezető hibát hibára halmozott a pályán. „Szerintem a mentalitásunkkal van probléma. Én már mondtam a játékosoknak, hogy legyenek nagyon figyelmesek, de bár nem akarom bírálni őket, nagyon gyengén játszottunk. Nem összpontosítottunk. Úgy kaptunk gólt, hogy birtokoltuk a labdát, de a középhátvédünk az ellenfélnek passzolta majd lemaradt az emberéről” – értékelt a szakember. Hozzátette, meggyőződése, hogy ezek után mára csak jobban játszhatnak, a fontos pedig az, hogy a rájátszásra kerüljenek csúcsformába.

A vereség miatt a Steaua 33 ponttal maradt az élen, ám a mögötte második helyen tanyázó Craiova nem tudott közelebb kerülni, ugyanis vasárnap este hazai pályán 1-0-ra kikapott a címvédő Giurgiui Astrától, így 30 ponttal maradt. 

A hétvégi 16. fordulóban szerzett pontot a mezőny végén tanyázó Marosvásárhelyi ASA és a Temesvári Poli is. Előbbi Iași-ban játszott gól nélküli döntetlent, míg utóbbi a Târgu Jiu-i Pandurii vendégekén ért el 2-2-t. A Botoșani–Voluntari mérkőzés 0-1-vel zárult, ezért a győztes Ilfov megyeiek két pontra megközelítették a közvetlenül előttük, a hetedik helyen álló moldvai gárdát. Hétfőn Viitorul–Medgyes (18 óra) és Dinamo–Kolozsvári CFR (20.30) párosítás szerint lépnek pályára a csapatok.

Utóbbi lesz a forduló rangadója, különösen miután a bukarestiek csütörtök este hosszabbítás után 5-2-re legyőzték a Giurgiui Astrát a Ligakupa korábban elmaradt negyeddöntőjében. Ezzel eldőlt, hogy a decemberi és márciusi, oda-visszavágós alapon rendezendő elődöntőben a Marosvásárhelyi ASA–Temesvári Poli csata mellett Dinamo–Steaua örökrangadót rendeznek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés