Hirdetés

Bajnokok búcsúja: kiesett a Győr és a Nagybánya

A négyes döntő kapujában búcsúzott el a női kézilabda-Bajnokok Ligájától a címvédő és sorozatban kétszeres győztes Győri ETO, illetve a Nagybányai HCM is. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. április 12., 14:482015. április 12., 14:48

Előbbi a negyeddöntő első meccsén elszenvedett hatgólos vereséget követően hazai pályán döntetlent játszott szombaton a Vardar Szkopjéval (27-27), utóbbi pedig kétgólos előnyt „herdált el” Oroszországban, ahol 30-25-re kapott ki a Volgográdi Dinamótól a negyeddöntő visszavágóján.

Ambros Martín spanyol edző dunántúli együttesének kiesése nem csak azért okozott csalódást, mert így magyarországi csapat nélkül rendezik Budapesten a négyes döntőt, hanem azért is, mert a Győr az elmúlt években folyamatos sikerekkel kényeztette el szurkolóit. A mostani szezonra viszont meggyengült, mert alapemberei közül Görbicz Anita és Katrine Lunde várandós, Eduarda Amorim pedig sérülés miatt nem léphetett pályára.

Heidi Löke hiába harcolta végig a meccset, egymaga nem tudta „átgaloppozni” a Győrt a célvonalon, olyannyira nem, hogy az idén megerősödött macedón Vardar Szkopje elleni hazai meccs hajrájában már a bravúr lehetőségének legkisebb szikrája sem égett, csupán a kettős vereség elkerülésével kárpótolták a közönséget.

„Nehéz helyzetből indultunk, de valóban bíztunk benne, hogy sikerülhet nemcsak győzni, hanem a hátrányt is ledolgozni” – mondta Ambros Martín. Értékelésében rámutatott, hogy tanítványai talán túl korán jutottak többgólos előnyhöz, amely még időben megkongatta a Vardar vészharangját. „Tudtak váltani, felzárkóztak. A csapatomnak gratulálok, az egész szezonban fantasztikus teljesítményt nyújtott, hiszen végig küzdöttünk a körülményekkel, ez idén erre volt elég” – állapította meg a szakember.

Ezzel együtt általános lehangoltság uralkodott el a csapaton, a találkozó előtt még bizakodó győri játékosok szomorúan fogadták, hogy küzdelmük ellenére nem sikerült csodát tenniük. De ahogyan azt Korsós Dorina hozzátette: „profi játékosok vagyunk, úgyhogy fel kell állnunk ebből a helyzetből is.”

Okulnia kell a hétvégi kudarcból a román bajnok Nagybányai HCM-nek is, hiszen szombaton nagyon gyengén teljesített Oroszországban, házigazdája helyenként 11 gólos előnyt is felhalmozott ellene. „Azt hiszem, túl nagy volt a nyomás. Még nincs annyi tapasztalatunk, mint amennyit szeretnénk. Rosszul játszottunk és nem is összpontosítottunk eléggé” – sorolta a volgográdi vereség okait Tone Tiselj edző.

A máramarosiak trénere szerint meg kell tanulniuk építkezni, szilárd csapattá kell válniuk és akkor, ha majd eljön az idő, tovább fognak jutni. Pedig ahhoz képest, hogy a BL-idényt ősszel nagyon gyengén kezdte a HCM, a szlovén edző téli érkezését követő meccsek újjáélesztették a reményt. Olyannyira, hogy miután hazai pályán múlt héten 25-23-ra nyertek, a szakemberek kellő tartalékot éreztek a nagybányaiakban arra, hogy idegenben is megismételjék a sikert.

Ehelyett most nem csak a védekezés, hanem a támadás is sok sebből vérzett a Dinamo elleni visszavágón, így a HCM-nek idén már nem marad más feladata, minthogy itthon harcoljon a Bukaresti CSM által fenyegetett a címvédéséért.

A Győr kiesésével amúgy biztossá vált, hogy továbbra sem lesz olyan csapat, amely sorozatban háromszor nyeri meg a legrangosabb európai klubtrófeát. A Vardar és a Volgográd mellett az idén legyőzhetetlennek tűnő Larvik jutott még tovább a négyes döntőbe, miután kettős győzelemmel kiütötte a Thüringert (először 29-26-ra majd 36-18-ra verte).

A Cristina Neagut foglalkoztató montenegrói Buducsnost vasárnap este hatgólos előnnyel lép pályára a Viborg elleni visszavágón. A négyes döntő sorsolását kedden tartják, romániai és magyarországi együttes viszont már egyetlen európai női klubsorozatban sem érdekelt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés