
Steven Gerrard (jobbra) irányításával lett 55-ödször is bajnok a Rangers
Fotó: Facebook/Rangers FC
Fennállása 55. elsőségének megszerzésével a skót Glasgow Rangers egyedüli éllovassá lépett elő azon a világranglistán, amelyet a bajnoki címek száma alapján tart nyilván a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
2021. március 09., 16:112021. március 09., 16:11
2021. március 09., 17:042021. március 09., 17:04
Az IFFHS az után tette közzé friss lajstromát, hogy a Rangers idény közben, már vasárnap megnyerte a skót bajnokságot azzal, hogy legnagyobb riválisa, a második helyen álló Celtic csak döntetlenre volt képes a Dundee United vendégeként. A tabellán 88 ponttal első csapat előnye így behozhatatlanná vált a 68 pontos Celtic számára a szezon hátralévő hat fordulójában.
Rajtuk kívül még az uruguayi Penarol (52) és a Celtic (51) gyűjtött be félszáznál több bajnoki címet.
A Rangerst 2012-ben gazdasági okok miatt visszasorolták a negyedosztályba, az együttes négy év alatt három osztályt lépett, és visszajutott az élvonalba. Ott kétszer harmadikként, majd kétszer másodikként végzett, ezúttal pedig – a 2018 tavaszán kinevezett angol Steven Gerrard irányításával – meg is tudta törni a sorozatban kilencszer aranyérmes Celtic egyeduralmát.
A legsikeresebb klubok történelmi rangsorának élcsoportja
1. Rangers (skót) 55 (első címe: 1891, legutóbbi: 2021)
2. Linfield (északír) 54 (1891, 2020)
3. Penarol (uruguayi) 52 (1900, 2018)
4. Celtic (skót) 51 (1893, 2020)
5. Nacional (uruguayi) 47 (1902, 2019)
6-7. Olimpia Asunción (paraguayi) 45 (1912, 2020)
és Olympiakosz (görög) 45 (1931, 2020)
8. al-Ahly (egyiptomi) 42 (1949, 2020)
9. South China (hongkongi) 41 (1924, 2013)
10. Benfica (portugál) 37 (1936, 2019)
11. Juventus (olasz) 36 (1905, 2020)
12. Saprissa (Costa Rica-i) 35 (1952, 2020)
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!