
Fotó: Sánta Imre
A Sepsiszentgyörgy Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata a papírformának megfelelően 82:57 arányú hazai győzelemmel kezdte a Gyulafehérvár elleni bajnoki döntőt, így egy lépéssel közelebb került az áhított aranyéremhez.
2016. március 24., 17:282016. március 24., 17:28
A háromszékiek bosnyák edzője a Totalbaschet.ro szakportálnak nyilatkozva fontosnak nevezte a „villámrajtot\". „Végig irányításunk alatt tartottuk a mérkőzést, de főleg annak örülök, hogy jól kezdtünk. Az egész szezonban a maximumot nyújtottuk és megtanultuk, hogy kihasználjuk a hazai pálya előnyeit\" – magyarázta Zoran Mikes. Szerinte megmutatták, hogy mire képesek és bízik abban, hogy formájuk kitart a finálé végéig.
Ezzel szemben az ellenfelet irányító Miroslav Popov elismerte, hogy nem voltak méltó ellenfelei a kovásznai csapatnak. „Sok hiányzónk és sérültünk volt. Az első negyedben szinte mindent kihagytunk. De Shawnta Dyerrel a parketten sem lett volna sokkal másabb a játék képe. Számunkra a finálé egy ünnep. Tudjuk nagyon jól, hogy idén a Szentgyörgy a liga legjobbja, mi örülünk, hogy idáig eljutottunk\" – tette hozzá a román női válogatottat is irányító szakember.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő második összecsapását csütörtökön este 19 órától játssza Szentgyörgyön a két csapat, míg jövő héten a gyulafehérváriak csarnokában dőlhet el a finálé. A bronzpárbaj második meccsén a Târgoviște pénteken 1-0-s előnyben fogadja a Brassói Olimpiát.
A férfiélvonalban még a középszakasznál tart a mezőny, a felsőház hétvégén Steaua–Kolozsvár, Craiova–Nagyvárad és Nagyszeben–Marosvásárhely párosítás szerint lép pályára.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
szóljon hozzá!