Hirdetés

Történelme során először bajnok a Sepsi-SIC

Gyulafehérváron avatták bajnokká a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC csapatát a női kosárlabda-Nemzeti Ligában, miután a döntő harmadik mérkőzését is megnyerték a háromszékiek (86:53).

Krónika

2016. március 30., 12:062016. március 30., 12:06

2016. március 30., 13:062016. március 30., 13:06

 

Ismét beírta magát a sporttörténelembe a szentgyörgyi csapat, hiszen először emelhette magasba a bajnoki trófeát. A Gyulafehérvári Universitatea elleni döntő első két mérkőzésén is simán nyertek Zoran Mikes tanítványai (82:57-re, majd 64:50-re), és kedden este a harmadikban sem tudták megállítani őket a Fehér megyeiek.

Ezzel a sikerrel minden hazai trófeát begyűjtött idén a Sepsi-SIC, hiszen a Román Kupában elért sikere után a bajnokságban is aranyérmes lett a háromszéki csapat.

„Ez nagyszerű eredmény. Büszke vagyok, hogy a bajnokságot is megnyertük, és úgy gondolom, megtiszteltetés ezen játékosok edzőjének lenni. A csapat és a szurkolók számára is egy különleges pillanat. Hihetetlen élmény, amikor egy idényben a Román Kupa mellett a bajnokságot is behúzzuk\" – nyilatkozta a klub honlapja, a Sepsi-sic.ro által idézett Zoran Mikes edző.

„Nehéz volt, de vereség nélkül, három győzelemmel zártuk a döntőt. A szurkolók most is a hatodik játékosként bizonyítottak. Boldog vagyok, hogy nyertünk, és örülök, hogy részese lehetek ennek a történelmi pillanatnak, hiszen először bajnok a szentgyörgyi alakulat\" – fogalmazott Annemarie Părău.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, döntő, 3. mérkőzés:

Gyulafehérvári Universitatea–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 53:86 (11:19, 17:19, 15:26, 10:22)

Gyulafehérvár: Ursu 21 pont (1x3), Antics 17 (1x3), Webb 9 (1x3), Karakasevics 4, Hadzovics 2. Játszott még: Hammonds, Fodor, Dinca és Beldian. Edző: Miroslav Popov.

Sepsi-SIC: Marshall 21 (1x3), Părău 14 (2x3), Jeffery 12 (1x3), Evans 12, Tavic 7, Thompson 6, Pierre Louis 6, Lázár 3 (1x3), Stoenescu 3 (1x3), Kokovay 2. Játszott még: Kilin és Lovász. Edző: Zoran Mikes.

Vezették: Bogdan Podar (Kolozsvár), Csender Mónika (Medgyes), Máté András (Nagyvárad).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
2026. március 28., szombat

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat

A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat
Hirdetés
Hirdetés