
2012. március 15., 08:122012. március 15., 08:12
A tréner szerződését hivatalosan közös megegyezéssel bontották fel, Badea elmondása szerint kedd délután hozta meg ez irányú döntését, miután Walter írásban kérte tőle, hogy vegye vissza az első csapat keretébe a harmadik ligás U II-höz átküldött Gabriel Boştinát.
„Ezzel nem érthettem egyet, ráadásul a tulajdonossal csak a sportigazgatón keresztül tudtam tartani a kapcsolatot. Semmilyen pénzügyi záradék nem állt a szerződésemben, csupán annyit kértem, hogy a teljes stáb naprakészen kapja meg a fizetését. Ebbe Walter úr is beleegyezett” – mondta a távozó tréner, hozzátéve, hogy jól érezte magát Kolozsváron, és szívesen vissza is térne a városba edzősködni.
Az U legutóbb november 6-án, a Sportul Studenţesc otthonában tudott nyerni 4-2-re, azóta négy döntetlent és három vereséget jegyzett, legutóbb hétfőn hazai pályán maradt alul a Steauával szemben (0-1). Az ősszel átadott Kolozsvár Arénában lejátszott hat meccsből pedig csak a Brassói FC elleni elsőt nyerte meg Badea irányításával a csapat. Walter egyszer már decemberben, a Vasluitól elszenvedett hazai vereség (0-1) után elküldte az edzőt, ám akkor három nap múlva meggondolta magát. Ionuţ Badea 2010 novembere óta volt az U szakvezetője, ezalatt 38 találkozón 57 pontot szerzett a csapat (15 győzelem, 12 döntetlen, 11 vereség, 53-45-ös gólarány). Vele együtt távozik a teljes szakmai stáb is, azaz Dragoş Radu másodedző, Andrei Speriatu kapusedző és Luigi Manone erőnléti edző is.
A tegnapi edzést már Claudiu Niculescu vezette ideiglenes játékos-edzőként, a veterán csatár az előző szezonban, Badea érkezése előtt két mérkőzésen már irányította megbízott trénerként a csapatot. Mivel a hétvégi fordulóban, a Petrolul ellen sárga lapjai miatt amúgy sem játszhat, várhatóan harmadik találkozóját is kipipálhatja élvonalbeli edzőként.
A nyáron érkezett, korábban a 2009-es bajnok Unirea Urziceni menedzsmentjében dolgozó Felix Grigore az edző menesztésétől függetlenül hozta meg döntését a távozásról. „Ez morális kérdés, mivel már nem tudjuk teljesíteni a célkitűzéseket. A kupából hamar kiestünk, és a bajnokságban is nagyon távol kerültünk az első öt helytől” – indokolta döntését a sportigazgató.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.