Hirdetés

Azeri vagy svájci BL-ellenfele lehet a Ferencvárosnak, ha túljut pozsonyi riválisán

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az azeri Qarabag vagy a svájci FC Zürich lesz az ellenfele Ferencváros labdarúgócsapatának a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, ha a magyar bajnok a második körben túljut a Pozsonyi Slovan együttesén.

MTI

2022. július 18., 13:462022. július 18., 13:46

2022. július 18., 14:182022. július 18., 14:18

Az európai szövetség (UEFA) honlapján közvetített hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy a következő fordulóban az FTC idegenben kezdi a párharcot, és a visszavágót játssza otthon.

Az FTC a selejtező második körében előbb szerdán a Groupama Arénában fogadja a Slovant, majd jövő szerdán Pozsonyban lép pályára a visszavágón.

Hirdetés

Ha a második körös párharcban alulmarad a Ferencváros, akkor az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában folytatja a küzdelmeket Az izraeli Makkabi HaifA vagy a görög Olimpiakosz ellen. Az európai szövetség (UEFA) honlapján közvetített hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy ha az FTC átkerül az El-be, akkor ott a párharc első mérkőzését idegenben vívja majd, s a visszavágót játssza hazai pályán. A meccseket augusztus 4-én és 11-én rendezik.

A BL-ben a főtáblára jutáshoz négy párharcot kell sikerrel venni, a magyar bajnok ebből eddig egyet nyert meg. A harmadik kör mérkőzéseit augusztus 2-án és 3-án, valamint augusztus 9-én rendezik. A Bajnokok Ligája döntőjére Isztambulban kerül sor jövő június 10-én.

A BL-selejtező harmadik fordulójának párosítása

Bajnokok ága:
Qarabag (azeri)/FC Zürich (svájci)-Ferencváros /Pozsonyi Slovan (szlovákiai)
Makkabi Haifa (izraeli)/Olimpiakosz (görög)–Apollon Limassol (ciprusi)
Ludogorec (bolgár)/Shamrock Rovers (ír)–Zágrábi Dinamo (horvát)/Skupi (északmacedón)
NK Maribor (szlovén)/Sheriff Tiraszpol (moldovai)–HJK Helsinki (finn)/Viktoria Plzen (cseh)
Linfield (északír)/Bodö/Glimt (norvég)–Zalgiris (litván)/Malmö (svéd)
Crvena zvezda (szerb)–Pjunik Jereván (örmény)/Dudelange (luxemburgi)

Nem bajnokok ága:
AS Monaco (francia)-PSV Eindhoven (holland)
Dinamo Kijev (ukrán)/Fenerbahce (török)–Sturm Graz (osztrák)
Union Saint-Gilloise (belga)–Rangers FC (skót)
Benfica (portugál)–Midtjylland (dán)/AEK Larnaca (ciprusi)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés