
2011. február 11., 09:302011. február 11., 09:30
Akkor öt vb-selejtezőn és egy barátságos meccsen diadalmaskodott Magyarország. Érdekesség, hogy akkor is egy csoportban voltak a magyarok a hollandokkal, akiket idegenben legyőzött Mezey György csapata, Ausztriát és Ciprust pedig oda-vissza verte, miközben barátságos meccsen Hamburgban legyőzte az NSZK-t. Az akkori jó sorozatnak köszönhetően a magyarok kijutottak az 1986-os világbajnokságra, az utolsó rangos tornára, amelyen részt vehetett a magyar válogatott. A diadalmenet egyébként éppen Hollandia ellen szakadt meg 1985 májusában Budapesten – mint ismeretes, Magyarország legközelebb éppen a hollandokat fogadja március 25-én a Puskás Ferenc-stadionban megrendezendő Eb-selejtezőn.
Egervári Sándor szövetségi kapitány még az azeri meccs előtt jelezte, a dubaji találkozó taktikailag nem sokban segíthet a világbajnoki ezüstérmes elleni tétmeccs előtt, ám a játékosok önbizalmát mindenképpen növelheti egy győzelem. Ez össze is jött, mégpedig úgy, hogy a magyar válogatott az első pillanattól kezdve irányította a találkozót, ennek ellenére igazi gólhelyzetet sokáig nem sikerült kialakítania. A Berti Vogts által felkészített azeriek egy-egy távoli próbálkozást leszámítva nem jutottak el Király Gábor kapujáig. A magyarok viszont az első komoly támadásukból gólt szereztek: a 37. percben Gera remek indítását a védők között kilépő Rudolf úgy vette át, hogy azzal becsapta az azeriek kilépő kapusát, aki mellett az üres kapuba lőtt. A szünetben pályára lépett Tököli Attila is, aki hét év után húzta magára ismét a címeres mezt. A fordulást követően már több helyzete volt a világranglistán 99. azerieknek, de a második félidőre becserélt Fülöp Mártonnak köszönhetően nem tudtak egyenlíteni. Eközben a magyarok is több helyzetet kidolgoztak, a 81. percben pedig a szintén a szünet után beállt Hajnal egy szép csellel játszotta magát tisztára a középpályán, majd egy igazítás után 20 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. „Amikor elkezdtük járatni a labdát, akkor sikerült az azeriek mögé kerülnünk. Láthattuk, hogy van még mit javítanunk, de reméljük, ezt sikerül márciusig megtenni – fogalmazott Egervári. – Reményteljes vagyok abban, hogy jó formában várjuk majd a hollandokat, és így meglepetést tudunk majd okozni.”
Románia két döntetlennel zárta a Ciprus Kupát: az elődöntőben 2-2 után büntetőkkel alulmaradt Ukrajnával szemben, így a kisdöntőben Ciprussal találkozott, amelyet 1-1 után már legyőzött a tizenegyespárbajban. Az első találkozón Dan Alexa lőtte a románok egyenlítést érő góljait, míg a házigazdák ellen Torje szerezte meg a vezetést. „Hasznos torna volt – jelentette ki Răzvan Lucescu szövetségi kapitány, aki a két meccsen több új, fiatal játékost is kipróbált. – A meccsek leginkább a fiatalokban hagynak majd nyomot, akik válogatottbeli fellépésük után lelkesen térnek majd haza klubjaikhoz.”
A ciprusi torna döntőjében a magyarokkal azonos Eb-selejtezős csoportban szereplő svédek 1-1 után 11-esekkel kikaptak Ukrajnától. A további barátságos meccseken a hollandok az osztrákok 3-1-es legyőzésével hangoltak budapesti fellépésükre. A narancsmezesek góljait Wesley Sneijder, Klaas-Jan Huntelaar és Dirk Kuyt szerezte, Huntelaar sorozatban hatodik válogatott meccsén talált be. A szerda esti rangadókon a románokkal egyazon csoportban szereplő franciák az 1998-as vb-döntőhöz hasonlóan ismét legyőzték a brazilokat, a találkozó egyetlen gólját Benzema lőtte. Az argentin–portugál derbit Lionel Messi döntötte el: a Barcelona támadója az utolsó percben értékesített egy büntetőt, ezzel a dél-amerikaiak 2-1-re megnyerték a találkozót. A német válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott Olaszország nemzeti csapatával. Miroslav Klose a 16. percben a Nationalelf számára szerzett vezetést, de az olaszok a hajrában Giuseppe Rossi góljával döntetlenre mentették a találkozót. A nap legnagyobb meglepetését Luxemburg szolgáltatta, amely fordított és 2-1-re nyert Szlovákia ellen.
Barátságos mérkőzések: Magyarország–Azerbajdzsán 2-0, Ciprus–Románia 1-1, Svédország–Ukrajna 1-1, Spanyolország–Kolumbia 1-0, Mexikó–Bosznia-Hercegovina 2-0, Argentína–Portugália 2-1, Franciaország–Brazília 1-0, Macedónia–Kamerun 0-1, Horvátország–Csehország 4-2, San Marino–Liechtenstein 0-1, Görögország–Kanada 1-0, Andorra–Moldova 1-2, Örményország–Grúzia 1-2, Fehéroroszország–Kazahsztán 1-1, Irán–Oroszország 1-0, Lettország–Bolívia 2-1, Izrael–Szerbia 0-2, Törökország–Dél-Korea 0-0, Dél-afrikai Köztársaság–Kenya 2-0, Albánia–Szlovénia 1-2, Észtország–Bulgária 2-2, Luxemburg–Szlovákia 2-1, Dánia–Anglia 1-2, Belgium–Finnország 1-1, Hollandia–Ausztria 3-1, Lengyelország–Norvégia 1-0, Málta–Svájc 0-0, Németország–Olaszország 1-1, Észak-Írország–Skócia 0-3.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.