
Fotó: Mediafax
2010. április 19., 09:392010. április 19., 09:39
Az Oltchim az első román csapat a Bajnokok Ligája 1993 óta íródó történetében, amely a trófeáért harcolhat. Ellenfele korábbi „csoporttársa”, a dán Viborg lesz, amely a hazai hatgólos siker után csupán egy találattal maradt alul a norvég Larvik vendégeként (27-26). A döntő első összecsapását május 8-án vagy 9-én, a visszavágót pedig május 15-én vagy 16-án rendezik.
A Győr – amely még sohasem nyert tétmeccsen Râmnicu Vâlceán – parázs mérkőzésre számíthatott, hiszen a most több mint 3 ezer román szurkoló által buzdított Oltchim már Magyarországon bebizonyította, nagy erőket tud mozgósítani célkitűzése eléréséért, a BL-döntőbe jutásért – az odavágón az utolsó másodpercekben mentette döntetlenre a meccset a magyar bajnok. Ráadásul a statisztikák sem a magyaroknak kedveztek: az elmúlt húsz évben a BL elődöntőjében mindössze három alkalommal fordult elő, hogy az a csapat, amely hazai pályán nem nyert, idegenben kivívta a továbbjutást.
Ezzel együtt az első két gólt a mintegy 150 drukker által buzdított, a pályán Görbicz által vezérelt Győr lőtte, amely védekezésben férfias megmozdulásokkal próbált megálljt parancsolni az átlövések helyett inkább a falban rést kereső hazaiaknak. A bírók azonban nem díjazták ezt: a Győrben játszó román játékost, Spiridont a 8. percben már másodszor is kiállították. Többek között ennek is köszönhető, hogy az Oltchim hamar fordított (4-2), de a távoli lövések a másik oldalon bejöttek, és közel 20 perc elteltével ismét a vendégek vezettek (5-7). Az első félidő hajrájában a román csapat került kétszer is emberhátrányba, de a kiegyenlített játékot ez nem zavarta meg, sőt: szünetben a hazaiaknál volt az előny (11-10).
Ez így volt a második játékrész elején is, amikor az újabb kiállítás ellenére 13-10-re elhúzott a román bajnokcsapat. A Győr megérezte, hogy itt baj lehet, és tempót váltott: a 36. percben 13-nál beérte a románokat. Ez azonban oly sokat kivett a magyar csapatból, hogy a következő 12 percben képtelen volt betalálni. Az egyre pontatlanabb átlövéseket Ungureanu kapus magabiztosan hárította, miközben elöl feljavult az Oltchim játéka. A Győr a 48. percben lőtt újabb gólt, 18-14-re szépítve, de a döntő már érezhetően elúszott: amikor a folytatásban az Oltchim hibázott, ugyanezt tette a Győr is, amely nem tudott újítani. A kapkodó játék végén 4 gólra felzárkózott a Győr, de ez mit sem számított: az Oltchim bemasírozott a BL-fináléba.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.