
Fotó: Krónika
2007. július 18., 00:002007. július 18., 00:00
„Más nevekben is gondolkodtunk, de végül Marc Silvertre esett a választásunk, mert ő már szerepelt az Euroligában, így ismeri a jelentős versenysorozatok légkörét – nyilatkozta a szövetség vezetője. – Emellett nem dolgozik klubcsapatnál, így teljes energiájával a válogatottra tud koncentrálni.” Silvert a belga Dexia Naumurtól, a válogatott Ane Marie Părău klubcsapatától érkezett a nemzeti csapat élére, de korábban a francia Valenciennes szakvezetőjeként az Euroligában is ült a kispadon. A román válogatott következő jelentős tornája a szeptember 24–október 7. közötti olaszországi Európa-bajnokság lesz, ahol a szövetség az első öt csapat közé várja az együttest. Carmen Tocală szerint régóta nem tapasztalt esély mutatkozik arra, hogy a román női csapat kijusson az olimpiára, a nemzetközi szövetség ugyanis három évtizedes szünet után ismét bevezette az olimpiai selejtezőtornákat. Ezekre Európából a kontinenstorna első öt helyezettje jut ki. „A teljes felkészülési stratégiát ennek szellemében alakítjuk ki, hiszen 1980 óta nem volt ekkorra esélyünk az olimpiai részvételre” – mondta a szövetség vezetője. A keret július 24-én Brassópojánán gyülekezik, és az Eb előtt számos edzőtáborozás és külföldi felkészülési torna szerepel a programban.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.