Hirdetés

Az olasz stílus sikeresebb volt az angolnál

Kibekkelt egy pontot Kolozsváron a FC Naþional Ötödször játszott döntetlent tegnap hazai pályán a Kolozsvári CFR az A osztály 2005�2006 idényében: a 20. forduló nyitányán a FC Naþional bekkelt ki egy pontot a Gépész utcai stadionban.

2006. április 05., 00:002006. április 05., 00:00

Labdarúgás
Cristiano Bergodi, a bukaresti csapat olasz edzője a „cattenccio” stílus hagyományainak szellemében szinte kizárólag csak védőfeladatokkal küldte pályára játékosait, akik a 40. percig gyakorlatilag át se lépték a felezővonalat. A CFR semlegesítését viszont jól oldották meg a „bankárok”, mert az első félidőben csupán egyetlen veszélyes lövés ment Sztanev kapujára, Anca kísérlete után azonban a bolgár hálóőr elcsípte a bal alsó sarokra tartó labdát.
Szünetben Dorinel Munteanu, a CFR játékos-edzője lecserélte önmagát, ennél is meglepőbb fordulat volt viszont, hogy átment támadásba a Naþional. Shroj közeli fejesét nagy bravúrral védte Þurcaº, az ismételni készülő ausztrál elől pedig Miclãuº szabadított fel. A CFR csupán az utolsó húsz percben, Surdu beállása után tudta ismét beszorítani ellenfelét, ekkor azonban szinte percenként adódott gólszerzési lehetőség a hazaiak előtt. Sztanev azonban a szerencsével sem állt hadilábon, Surdu és Panin távoli lövése, valamint Roszel fejese is hajszállal kerülte el kapuját, Mijin futtából leadott bombája pedig a vendégkapus kezéből perdült fölé. Az utolsó percekben a CFR „angol módra”, sorozatosan beívelt labdákkal próbálta feltörni a bukaresti védelmet, az olasz bunkertaktika azonban ezúttal sikeresebbnek bizonyult. A négyezer néző azonban értékelte a kolozsváriak küzdőszellemét, s lefújás után megtapsolta kedvenceit. A osztály, 20. forduló: Kolozsvári CFR–FC Naþional 0-0.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés