Hirdetés

Az eurómilliók kapujában

Ma eldől, hogy az FC Temesvár, illetve a Debreceni VSC egy lépéssel közelebb kerül-e a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga csoportköréhez. A bánságiak a Sahtar Donecket, a hajdúságiak pedig a Levadia Tallint fogadják jó esélyekkel.

Páva Adorján

2009. augusztus 05., 08:472009. augusztus 05., 08:47

Nagy megvalósítás kapujában áll az FC Temesvár labdarúgócsapata: ha hazai pályán nem kap gólt az ukrán Sahtar Donecktől a Bajnokok Ligája utolsó előtti selejtezőkörének visszavágóján (Pro Tv, 20.30), akkor biztosan továbblép, bebiztosítva helyét az egyik európai kupasorozat csoportkörében. A bánságiak – akiket a legfrissebb klubvilágranglista szerint 128 hely választ el az ötödik helyezett doneckiektől – egy hete partiban voltak az UEFA-kupa utolsó győztesével: 2-2-re végeztek Ukrajnában, úgy, hogy Bucur góljaival kétszer is vezettek, a rengeteg helyzetet kidolgozó Sahtar pedig rendre csak kiegyenlíteni tudott, előnyt nem sikerült kicsikarnia a temesvári visszavágóra.

Melyik csapaton lesz a nagyobb nyomás?

A román bajnoki ezüstérmes idegenben lőtt góljai miatt a nagyobb nyomás elméletileg a Mircea Lucescu által irányított donecki bányászcsapaton lesz a mai összecsapáson, hiszen mindenképpen gólt kell szerezniük a továbbjutáshoz a Béga-parti városban. Tisztában volt ezzel Răzvan Raţ, a Sahtar román válogatott játékosa is, aki sérülés miatt kihagyta az első összecsapást, most azonban Lucescu rendelkezésére áll – a tréner az ukrajnai mérkőzést szívműtéte miatt szintén a pályától távol tekintette meg, ezúttal viszont a kispadon őt megillető helyről irányítja együttesét.

„Nagyon nehéz volt az első összecsapás, ám ez még nehezebb lesz – nyilatkozta Răzvan Raţ, aki viccesen megemlítette, a Sahtar egy hete csak azért nem nyert, mert ő nem játszott. – A temesváriak nem leptek meg minket Ukrajnában, tudtuk, hogy jó csapatot alkotnak, ám a remek helyzetkihasználásukra nem volt ellenszerünk. A jelen állás szerint az FC Temesvárnak nagyobb esélye van, de számunkra csak a továbbjutás lehet a cél.”

Így gondolta Mircea Lucescu is, aki szerint megtörténhet, hogy a 35 ezer temesvári drukker nem a hazai csapat, hanem a Sahtar malmára hajthatja a vizet. „Sokszor szerepeltem a temesvári stadionban, játékosként és trénerként is. A szurkolók nagy lelkesedéssel fogják támadásra buzdítani kedvenceiket, ez pedig minket fog segíteni, hiszen ez esetben elől nagyobb terünk lesz. Senkivel nem beszéltem a temesváriak közül, engem csak egy dolog érdekel: a továbbjutás kiharcolása” – jelentette ki a Sahtar trénere.

Lucescu korábbi tanítványa, a jelenleg az FC Temesvárt edző Ioan Ovidiu Sabău jól tudta, hogy mire számít egykori mestere, ezért az elmúlt héten nagy hangsúlyt fektetett játékosai pszichikai felkészítésére. Bucur, a donecki összecsapás hőse jól felmondta a leckét a mai sorsdöntő ütközet előtt: „A legnagyobb hibát akkor követnénk el, ha elbíznánk magunkat, és nem arra törekednénk, hogy még jobban összpontosítsunk, mint ahogyan azt az első meccsen tettük. Tudjuk, hogy nemcsak számunkra, hanem a klub eddigi megvalósításai szempontjából is nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, de higgadtak kell hogy maradjunk, hiszen még semmit sem értünk el.”

Nagy pénzösszegek közelében a Debreceni VSC is

Így gondolják Debrecenben is, ahol a DVSC ma az 1-0-s idegenbeli sikert követően fogadja az észt Levadia Tallint. „A visszavágó kiemelt jelentőségű a csapat életében, anyagilag és a presztízst tekintve is. Azon vagyunk, hogy az első mérkőzésen elért eredményt ki tudjuk használni és hazai közönség előtt szeretnénk győzelemmel továbbjutni – mondta az MTI-nek Herczeg András, a hajdúságiak vezetőedzője, illetve klubmenedzsere. – Az észteknek kellemetlen, ütközős, verekedős stílusuk van, ezt erőltették az odavágón is. Nagyon fontos az, hogy inkább a mi akaratunk érvényesüljön. A tallinni összecsapás második félidejében ez sikerült, mert mi irányítottuk a játékot, sokat volt nálunk a labda. Gyors támadójátékunk nyerő lehet.”

Attól függetlenül, hogy a Debrecen a legjobb 13 európai pontvadászat képviselőit nélkülöző, bajnokok ágának nevezett útvonalon, az FC Temesvár pedig a jóval rangosabb, ám nem bajnoki aranyérmes együtteseket felvonultató selejtezős ágon tör a csoportkör felé, a díjazás ugyanaz. A BL utolsó selejtezőkörébe jutó csapatok minimum 2,1 millió euróval gazdagodnak – ez azoknak a kluboknak jár, amelyek elbukják az utolsó selejtezős párharcot, és az Európa Liga csoportkörébe kerülnek át. Az igazi „főnyereményt” azonban a BL csoportköre jelenti, ahová a következő selejtezős párharcok győztesei jutnak. A sikeres együttesek csak a BL-főtáblára jutásért 7,1 millió eurót kapnak az UEFA által idén megemelt prémiumrendszer szerint, az itt aratott győzelmek pedig 800 ezer, míg a döntetlenek 400 ezer eurót érnek.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés