
2010. április 12., 09:542010. április 12., 09:54
A Bajnokok Ligájában az Internazionale elleni elődöntőre készülő Barca hét fordulóval a Primera División küzdelmeinek vége előtt 80 ponttal vezet, a Real 77 ponttal áll. Messiék a hátralévő körökben elméletileg az Espanyol elleni idegenbeli városi rangadón, valamint a Villarreal és az FC Sevilla otthonában ütközhetnek jelentősebb akadályba, míg a királyi gárda leginkább a Valencia elleni hazai derbitől tarthat a hátralévő mérkőzéseken.
„Nagyon fontos, hogy a Barcelona nyomában maradjunk, ugyanis még hét mérkőzés van hátra, és úgy vélem, sem ők, sem mi nem nyerjük meg az összes találkozónkat” – jelentette ki Jorge Valdano, a Real Madrid általános igazgatója, jelezve, hogy bár nagyon csalódott, de a bajnoki címről még nem mondott le. A sportvezető nem beszélt arról, hogy mi lesz a sokak által távozásra felszólított Manuel Pellegrini vezetőedző sorsa. A másik oldalon érthetően nem a nagy rivális bajaival foglalkoztak. A 160. El Clasicón aratott történelmi siker után – a Realt sorozatban negyedszer legyőző Barca még sohasem nyert kétszer egymás után a Santiago Bernabéu-stadionban – Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője óvatosságra intett:
„Elégedettek vagyunk, de még 21 pontot lehet gyűjteni a bajnokságban, ami rengeteg. Mindenesetre még senki nem nyert ebben az idényben a Bernabéuban bajnokit, és ez különösen nagy értéket ad a sikerünknek”. Lionel Messi – akit gólja előtt Xavi szolgált ki mesterien, akárcsak később Pedrót – hangsúlyozta: a Barca jelenleg bárkit bárhol képes legyőzni. Az argentin csatár ebben az idényben már 40 gólt lőtt: 27-et a bajnokságban, nyolcat a Bajnokok Ligájában, kettőt-kettőt a klubvilágbajnokságon és a spanyol Szuperkupában, egyet pedig a spanyol Király Kupában.
Angliában a hét végén leginkább az FA-kupa elődöntőjére figyeltek: a címvédő Chelsea 3-0-ra nyert az Aston Villa ellen a Wembley-stadionban, döntőbeli ellenfele pedig az élvonaltól már biztosan búcsúzó Portsmouth lesz, amely a másik, tegnap esti meccsen hosszabbítás után 2-0-ra verte a Tottenham Hotspurt. Olaszországban ismét botlott az Inter: 2-2-re végzett a Fiorentina vendégeként. Ezt kihasználta a tegnap a vendég Atalantát legyőző AS Roma, és átvette a vezetést a táblázaton.
A Milannak csak döntetlenre futotta a vendég Catania ellen, miközben a Bariban Koman és Gosztonyi egyaránt csereként állt be a Siena otthonában elvesztett meccsen – utóbbi ez alkalommal mutatkozott be. Németországban 1-1-re végződött a Bayern München leverkuseni vendégszereplése, de ezt nem használta ki a bajorok legfőbb riválisa, sőt: a Schalke 4-2-re alulmaradt a Hannover otthonában.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.