Hirdetés

Az El Clasicón is megállíthatatlan volt a Barcelona

A Barcelonát a Real Madrid sem tudta megállítani: a szombaton a spanyol fővárosban megrendezett El Clasicón – amelyet a becslések szerint mintegy másfél milliárd ember követett figyelemmel a tévékészülékek előtt – a katalánok Messi és Pedro góljával 2-0-ra nyertek, így nagy lépést tettek az újabb spanyol bajnoki cím felé.

Páva Adorján

2010. április 12., 09:542010. április 12., 09:54

A Bajnokok Ligájában az Internazionale elleni elődöntőre készülő Barca hét fordulóval a Primera División küzdelmeinek vége előtt 80 ponttal vezet, a Real 77 ponttal áll. Messiék a hátralévő körökben elméletileg az Espanyol elleni idegenbeli városi rangadón, valamint a Villarreal és az FC Sevilla otthonában ütközhetnek jelentősebb akadályba, míg a királyi gárda leginkább a Valencia elleni hazai derbitől tarthat a hátralévő mérkőzéseken.

„Nagyon fontos, hogy a Barcelona nyomában maradjunk, ugyanis még hét mérkőzés van hátra, és úgy vélem, sem ők, sem mi nem nyerjük meg az összes találkozónkat” – jelentette ki Jorge Valdano, a Real Madrid általános igazgatója, jelezve, hogy bár nagyon csalódott, de a bajnoki címről még nem mondott le. A sportvezető nem beszélt arról, hogy mi lesz a sokak által távozásra felszólított Manuel Pellegrini vezetőedző sorsa. A másik oldalon érthetően nem a nagy rivális bajaival foglalkoztak. A 160. El Clasicón aratott történelmi siker után – a Realt sorozatban negyedszer legyőző Barca még sohasem nyert kétszer egymás után a Santiago Bernabéu-stadionban – Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője óvatosságra intett:

„Elégedettek vagyunk, de még 21 pontot lehet gyűjteni a bajnokságban, ami rengeteg. Mindenesetre még senki nem nyert ebben az idényben a Bernabéuban bajnokit, és ez különösen nagy értéket ad a sikerünknek”. Lionel Messi – akit gólja előtt Xavi szolgált ki mesterien, akárcsak később Pedrót – hangsúlyozta: a Barca jelenleg bárkit bárhol képes legyőzni. Az argentin csatár ebben az idényben már 40 gólt lőtt: 27-et a bajnokságban, nyolcat a Bajnokok Ligájában, kettőt-kettőt a klubvilágbajnokságon és a spanyol Szuperkupában, egyet pedig a spanyol Király Kupában.

Angliában a hét végén leginkább az FA-kupa elődöntőjére figyeltek: a címvédő Chelsea 3-0-ra nyert az Aston Villa ellen a Wembley-stadionban, döntőbeli ellenfele pedig az élvonaltól már biztosan búcsúzó Portsmouth lesz,  amely a másik, tegnap esti meccsen hosszabbítás után 2-0-ra verte a Tottenham Hotspurt. Olaszországban ismét botlott az Inter: 2-2-re végzett a Fiorentina vendégeként. Ezt kihasználta a tegnap a vendég Atalantát legyőző AS Roma, és átvette a vezetést a táblázaton.

A Milannak csak döntetlenre futotta a vendég Catania ellen, miközben a Bariban Koman és Gosztonyi egyaránt csereként állt be a Siena otthonában elvesztett meccsen – utóbbi ez alkalommal mutatkozott be. Németországban 1-1-re végződött a Bayern München leverkuseni vendégszereplése, de ezt nem használta ki a bajorok legfőbb riválisa, sőt: a Schalke 4-2-re alulmaradt a Hannover otthonában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés