Hirdetés

Az UTA megtörte a Bukaresti Juventus hazai veretlenségét

Szezonbeli első hazai vereségét szenvedte el a listavezető Bukaresti Juventus labdarúgócsapata hétvégén, amikor 2-1-re kikapott az UTA-tól a másodosztályos bajnokságság 30. fordulójában.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. április 23., 16:252017. április 23., 16:25

A mezőnyben újonc fővárosi gárda legutóbb 2014 novemberében maradt alul colentinai közönsége előtt – akkor még a Liga 3-ban –, majd miután Daniel Oprița átvette az alakulat irányítását, legfennebb már csak döntetlenig jutottak náluk a vendégek. Egészen mostanáig, mert bár az ötödik percben megszerezték a vezetést, az aradiak később még büntetőt hibázva is fordítani tudtak Marius Curtuiuș (45+1 perc) és Alin Gligor (48. p.) találataival.

Ez a feljutásért folytatott harcban rendkívül fontos volt a Maros-partiaknak, hiszen miközben a Juventus így is kényelmes előnnyel maradt a tabella élén, addig az UTA csak ezzel a három ponttal tudta „megvédeni\" harmadik helyét a fordulóban játék nélkül „győztes\" Brassói FC előtt. A még egyenes ágú feljutást érő második pozícióba ugyan nem tudott előrébb lépni – mivel a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK is hozta a „kötelező\", 2-1-es hazai sikert a Temesvári ASU Poli ellen –, de mint azt Laurențiu Roșu aradi vezetőedző is hangsúlyozta: csak egy pontra állnak a háromszékiek mögött. „Még semmi sem dőlt el, de amióta Aradra jöttem, azt tervezzük, hogy feljutunk az élvonalba. Remélem, hogy a korábbi, Sepsi OSK elleni, és ez a mostani, Juventus elleni győzelem önbizalmat ad nekünk a végjátékra\" – fogalmazott a szakember.

Pihenni nem is marad sok idejük, hiszen kedden 17 órától már a Szatmárnémeti Olimpiát fogadják a 31. fordulóban. Ezt a DigiSport és a Dolcesport is élőben sugározza, akárcsak másnap a Temesvár–Juventus (15 óra) találkozót és a csütörtöki Balotești–Sepsi OSK (17.30) meccset. Szerdán még Resicabánya–Clinceni, Brăila–Mioveni, Suceava–Brassói FC, Târgoviște–Nagyváradi Luceafărul párosítás szerint játszanak 17 órától.

A 30. forduló eredményei: Sepsi OSK–ASU Poli 2-1, Juventus–UTA 1-2, Afumați–Balotești 1-0, Resicabánya–Brăila 3-0, Szatmár–Tatrang 3-0 (játék nélkül), Brassó FC–Râmicu Vâlcea 3-0 (játék nélkül), Mioveni–Suceava 2-2, Clinceni–Călărași 1-2. A Luceafărul és a Târgoviște szabadnapos volt. Az össztett élén 27 lejátszott mérkőzéssel Juventus (66 pont), Sepsi (54), UTA (53), Brassó (52), Mioveni (51) a sorrend.

Bajnokot vert a CFR a Liga 1-ben

Ciprian Deac 51. percben szerzett góljával a Kolozsvári CFR 1-0-ra nyert szombaton a Giurgiui Astra vendégeként az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 7. fordulójában. A fellegváriak ezzel 33 pontra növelték összetettjüket, és beérték a tabellán harmadik Dinamót, amelyik ezúttal 2-2-es döntetlent ért el Craiován.

A bukaresti „piros-fehérek\" edzője, Cosmin Contra a meccs végén azzal vádolta meg házigazdáikat, hogy azok a Steaua ellen szándékosan kaptak ki, miközben ellenük teljes erőbedobással harcoltak. A forduló FCSB–Viitorul rangadóját hétfőn 20.30-tól rendezik. Előtte Iași–Marosvásárhelyi ASA (18 óra) találkozó lesz az alsóházban, ahol hétvégén a Temesvári ACS Poli 1-0-ra legyőzte otthon a Medgyest, a Voluntari 2-0-ra nyert Chiajnán, a Târgu Jiu-i Pandurii pedig a Botoșani ellen szerzett hazai pályán pontot 1-1-es döntetlennel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
Hirdetés
Hirdetés