Hirdetés

Az év meccsére készül a magyar és a román futballválogatott is

Románia és Magyarország is az év egyik legfontosabb labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését játssza péntek este hazai környezetben, mert ha korábban még kevesen is gondolták volna, de előbbiek ellenfele, az északír-válogatott esélytelenből az első számú favorittá lépett elő, miközben Dárdai Pál csapata egy finnek elleni sikerrel már kedvező helyzetből várhatná a tavaszi folytatást.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. november 13., 16:422014. november 13., 16:42

„Számunkra ez az év legfontosabb mérkőzése. A győzelem garanciát nyújtana arra, hogy a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikén végezhessünk” – mutatott rá a pénteki Románia–Észak-Írország labdarúgó-Európa-bajnoki selejtező jelentőségére Anghel Iordănescu, az összetetettben második helyen álló hazaiak szövetségi kapitánya, aki ezen a bukaresti összecsapáson kezdi meg harmadik mandátumát a válogatott élén.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy tanítványaitól maximális összpontosítást vár el, mivel a találkozó egyáltalán nincs lefutva. „Az északírek a csoport meglepetéscsapata. Szerintem a selejtezősorozat elején senki sem képzelte, hogy épp ez a válogatott fogja uralni a mezőnyt” – figyelmeztetett a szakember arra, hogy az eddig százszázalékos teljesítménnyel, három fordulóból maximális pontszámot begyűjtő csoportelső vendégeik képességeit nem szabad alábecsülniük.

„Akkor nyerhetünk, ha intelligensen játszunk, ha adottságainkat ki tudjuk használni. Maximális biztonsággal kell védekeznünk, mert ezen a szinten fontos, hogy ne kapjunk gólt” – vallja Iordănescu, ugyanakkor azt már korábban leszögezte, hogy emellett támadóbb felfogású labdarúgásra akarja „nevelni” a futballistákat, szeretné, ha már a mostani meccsen sűrűbben vezetnék fel a labdát az ellenfél térfelére.

„Őszintén mondom, egész éjszaka nem aludtam, mert próbáltam a legjobb kezdő tizenegyet összeállítani. Nagyvonalakban már körvonalazódott, de egy-két poszton még bizonytalan vagyok” – vallotta be. Keretében, mint ismert, vannak új és rég nem látott játékosok is, jó hír viszont számára, hogy Răzvan Raț csapatkapitány felépültnek érzi magát korábbi sérüléséből, nyilatkozata szerint nincsenek fájdalmai és a tervek szerint halad a felkészülése.

A pénteki Románia–Észak-Írország mérkőzést 21.45 órától a TVR 1 közvetíti élőben a bukaresti Național Arénából.

Dárdai a fittekre épít

Dárdai Pál, Magyarország megbízott szövetségi kapitánya is az „év meccseként” emlegette csapata pénteki, Finnország elleni Eb-selejtezőjét, hiszen esetleges budapesti sikerük a továbbjutás szempontjából előnyös helyzetbe hozná őket a tavaszi folytatásra. A német Hertha alkalmazásában álló egykori válogatott futballista – aki mint ismert, ingyen edzi a csapatot – nagyon bízik tanítványiban, de rámutatott, hogy a magyarok nem olyan erősek mentálisan, mint a külföldi futballisták, túlságosan is bizonyítani akarnak, ezért róluk nem peregnek le a szurkolói beszólások.

„Nem fogom hagyni, hogy butaságot csináljanak, mert a finnek nagyon jól passzolnak, azt szeretnék, hogy kijöjjünk hátulról, és ha területet hagynánk nekik, akkor nem lenne egyszerű kivédekezni a támadásaikat. Előfordulhat, hogy sokáig lesz várakozó a történet. Ez nem szép, nem jó nézni, de nem szeretném, ha ebből türelmetlenség alakulna ki” – nyilatkozta a Magyar Labdarúgó-szövetség tévéjének Dárdai, aki amióta Pintér Attilától átvette a csapat irányítását, most először mutatkozik be a hazai közönség előtt.

A szövetségi kapitány kezdő tizenegyéről egyelőre csak annyit árult el, hogy a legfittebb játékosokat akarja pályára küldeni a Groupama Arénában romániai idő szerint – szintén 21.45 órakor kezdő találkozón. A Finnország elleni meccset az m1 és a DigiSport 1 közvetíti.

Az F csoport harmadik mérkőzését Görögországban vívják, ahová a feröeriek látogatnak. Az állás: 1. Észak-írország (9 pont), 2. Románia (7), 3. Finnország (4), 4. Magyarország (4), 5. Görögország (1), 6. Feröer-szigetek (0).

Derbik és „edzések”

Az Európa-bajnoki selejtezősorozat idei utolsó hétvégéje alkalmával két csoportban is egymással csap össze az eddig hibátlan mérleggel rendelkező első két csapat: a csehek az izlandiakat, az olaszok pedig a horvátokat fogadják. Ehhez képest a világbajnoki címvédő németek kényelmes feladatra számíthatnak, hiszen az UEFA-újonc és többnyire amatőrökből álló Gibraltár legjobbjaival mérkőznek meg. n Krónika

A 4. forduló további programja:

Péntek, D csoport: Grúzia–Lengyelország (DigiSport 2, 19 óra), Németország–Gibraltár, Skócia–Írország. Az állás: 1. Lengyelország 7 pont, 2. Írország 7, 3. Skócia 4, 4. Németország 4, 5. Grúzia 3, 6. Gibraltár 0.

I csoport: Portugália–Örményország, Szerbia–Dánia. Az állás: 1. Dánia 4 pont/3 mérkőzés, 2. Albánia 4/3, 3. Portugália 3/2, 4. Szerbia 1/2, 5. Örményország 1/2.

Szombat, C csoport: Luxemburg–Ukrajna, Spanyolország–Fehéroroszország (DigiSport 1, 21.45), Macedónia–Szlovákia. Az állás: 1. Szlovákia 9, 2. Spanyolország 6, 3. Ukrajna 6, 4. Macedónia 3, 5. Fehéroroszország 1, 6. Luxemburg 1.

G csoport: Ausztria–Oroszország (DigiSport 3, 19), Moldova–Liechtenstein, Montenegró–Svédország (DigiSport 3, 21.45). Az állás: 1. Ausztria 7, 2. Oroszország 5, 3. Svédország 5, 4. Montenegró 4, 5. Moldova 1, 6. Liechtenstein 1.

E csoport: Anglia–Szlovénia (DigiSport 1, 19), San Marino–Észtország, Svájc–Litvánia. Az állás: 1. Anglia 9, 2. Szlovénia 6, 3. Litvánia 6, 4. Svájc 3, 5. Észtország 3, 6. San Marino 0.

Vasárnap, A csoport: Hollandia–Lettország (DigiSport 1, 19), Csehország–Izland (DigiSport 3, 21.45), Törökország–Kazahsztán. Az állás: 1. Izland 9, 2. Csehország 9, 3. Hollandia 3, 4. Lettország 2, 5. Kazahsztán 1, 6. Törökország 1.

B csoport: Belgium–Wales (DigiSport 3, 19), Ciprus–Andorra, Izrael–Bosznia-Hercegovina. Az állás: 1. Wales 7 pont/3 mérkőzés, 2. Izrael 6/2, 3. Belgium 4/2, 4. Ciprus 3/3, 5. Bosznia-Hercegovina 2/3, 6. Andorra 0/3.

H csoport: Azerbajdzsán–Norvégia, Bulgária–Málta, Olaszország–Horvátország (DigiSport 1, 21.45). Az állás: 1. Horvátország 9, 2. Olaszország 9, 3. Norvégia 6, 4. Bulgária 3, 5. Málta 0, 6. Azerbajdzsán 0.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés