Hirdetés

Az Európa Kupában indulhat a Maros KK és a Steaua

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A második számú nemzetközi klubsorozatban, a FIBA Európa Kupában szerepel ősztől az országos bajnokságban ezüstérmes Marosvásárhelyi Maros KK felnőtt férfi kosárlabdacsapata.

Horváth Bálint Ottó

2016. július 05., 18:582016. július 05., 18:58

A klubnak előzetesen lehetősége volt arra, hogy az újonnan létrehozott Bajnokok Ligájába kapjon besorolást, de az Európai Kosárlabda-szövetség (FIBA) határozata alapján a bajnok Nagyváradi VSK mellett a Román Kupa-győztes Kolozsvári U-BT képviselheti Romániát a sorozatban. Így a bajnokság elmúlt szezonjának döntőse – a bronzérmes Steauával egyetemben – készülhet a tavaly útnak indított EK-ra.

A versenykiírást és a további résztvevők névsorát egyelőre nem véglegesítette az európai szövetség, de minden bizonnyal az előző évhez hasonló ütemben rendezik majd a sorozatot. Annyi változik majd, hogy az első körben nyolc helyett tizenkét négycsapatos csoportot állítanak össze. A csoportkörben részt vevő negyvennyolc együttes közül tizenhat a Bajnokok Ligája selejtezőkörének vesztese lesz.

Az már eldőlt, hogy a legrangosabb európai kupasorozatot a VSK és az U-BT is az első selejtezőkörben kezdi. Mellettük a Juventus Utena (litván), a Kataja Basket (finn), az Igokea Aleksandrovac (bosnyák), a Rilski Sportist (bolgár), a Tsmoki Minszk (fehérorosz), a Donar Gröningen (holland), a KK Mornar Bar (montenegrói), a Tartu Ülikool/Rock (észt), a BC Prievidza (szlovák), a Bakken Bears (dán), a Södertälje Kings (svéd), az FC Porto (portugál), a Benfica (portugál) és az AEK Petrolina (ciprusi) várja a július 21-i sorsolást.

A selejtezők szeptember végén kezdődnek, de az oda-visszavágós rendszerben szervezett első körből továbbjutott csapatoknak még a második selejtezőt is sikeresen kell venniük ahhoz, hogy bejussanak a csoportkörbe, ahol csatlakoznak az egyenes ágon főtáblára került további huszonnégy együtteshez.

Győzelemmel kezdett a válogatott

Kínában edzőtáborozik a Marcel Ţenter szövetségi kapitány által vezetett román felnőtt férfi kosárlabda-válogatott. Hétfőn este lejátszotta első barátságos mérkőzését a házigazda Kína ellen, amelyet 100:92 (25:20, 17:19, 25:29, 33:24) arányban győzött le. A román csapatban pályára lépett a honosított amerikai Malcolm Armstead, továbbá Mandache, Guţoaia, Török, Ţîbîrnă, Caţe, Nicoară, Nicolescu, Gheorghe, Calotă, Orbeanu (a keretben található még Petrişor, Corpodean, Uţă). A román válogatott kedden este Grúzia ellen játszik, míg szerdán este Lengyelországgal találkozik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés