
A szezon végéig a felére csökkentette a Görbicz Anitát vasárnap lefejelő Milena Knezsevics fizetését a női kézilabda-Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe jutott Buducsnoszt Podgorica. Az EHF két meccsre eltiltotta a montenegrói játékost.
2014. március 14., 15:042014. március 14., 15:04
2014. március 14., 15:052014. március 14., 15:05
A klub közleménye szerint a játékos eddigi bérének felét kapja, a másik részét jótékonysági célokra fordítják.
A vasárnapi találkozón a montenegróiak utolsó támadásánál, 26-26-nál Knezsevics a győri irányító felé fordult, és az arcába fejelt. Görbicz egyből elterült a padlón, a montenegrói játékos pedig kevéssel később dőlt el, ő is az arcát fogta.
A bírók nem vették észre, mi történt, így a lefejelés tényét a meccs jegyzőkönyvében sem rögzítették.
A Győr jelezte az esetet az európai szövetségnél, az EHF pedig csütörtökön kétmeccses eltiltással büntette Knezsevicset, aki így a májusi négyes döntő második napján, a helyosztón már pályára léphet. A montenegrói játékos – még a döntés előtt – nyílt levélben kért elnézést tettéért.
Az EHF-ítélet miatt többen szót emeltek, mondván, azt túl enyhének tartják. Még a Buducsnoszt is jelezte a honlapján, attól tartott, hogy játékosa minimum három találkozón nem léphet pályára.
„Tartunk tőle, hogy ennek az ítéletnek a jövőben nem lesz visszatartó ereje az agresszív, sportszerűtlen viselkedésekkel szemben. Mivel az EHF közleménye nem fogalmazza meg egyértelműen a további lehetőségeket, a következő napokban eldöntjük, hogy lépünk-e, és ha igen, akkor mit” – nyilatkozta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke a klub honlapján az ítélethirdetés után.
Raphaklle Tervel, az ETO francia légiósa igazságtalanságról írt oldalán. „Nem tudom elhinni, hogy csak két mérkőzés jár egy lefejelésért. Úgy, hogy az egyik összecsapásnak már nincs is tétje” – fogalmazott. Tor Odvar Moen, a két csapattal azonos középdöntős csoportban szereplő Larvik edzője Twitter-oldalán azt írta, hogy ez botrány, és „az EHF alulmúlta önmagát”.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.
szóljon hozzá!