Őrizetbe vették hétfőn hajnalban Raffael Sándort és Németh Győzőt, a veszprémi késeléses gyilkosság két gyanúsítottját. A sárbogárdi Raffael Sándor fő gyanúsított Marian Cozma román kézilabdázó, az MKB Veszprém játékosa meggyilkolásának ügyében, míg a Fejér megyei Enyingen született Németh Győző a gyanú szerint bűnrészes volt a veszprémi Patrióta Lokál előtt elkövetett gyilkosságban. A másik fő gyanúsított, a szintén enyingi Sztojka Iván hétfőn még szökésben volt – a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerint nem hagyta el Magyarországot, így ellene nem adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot.
A tanúvallomások, illetve a biztonsági kamerák felvételeinek további elemzése után nagy valószínűséggel nőni fog a gyanúsítottak száma. Az eddigi információkból egyértelműen kiderül, nem a kézilabdázók kezdeményezték a verekedést, még csak ittasak sem voltak. A hirszerzo.hu internetes portál információi szerint a felvételek arról tanúskodnak, hogy a három gyanúsított kivált a mintegy 30 fős támadó csoportból, Marian Cozmát pedig Raffael Sándor szúrta mellkason.
„Az osztrák rendőrség a magyar határtól nem messze, az ausztriai A2-es autópályán tartóztatta fel, majd azonosította Raffael Sándort” – mondta Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A magyar hatóságok vasárnap este adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot Raffael, illetve Sztojka ellen. A feltételezett tetteseket a veszprémi szórakozóhely biztonsági kameráinak felvételei, illetve a tanúvallomások alapján azonosították. Az ausztriai rendőrség hétfő hajnalban tartóztatta fel azt az Olaszország felé tartó autót, amelynek rendszáma a magyar rendőrség által megadott információk között szerepelt. A gépkocsit egy nő vezette, mellette pedig Raffael ült. A harmadik utas Németh Győző volt, aki a gyanú szerint szintén tagja volt annak a mintegy harmincfős társaságnak, amely vasárnap hajnalban rátámadott az egyik csapattársuk, Iváncsik Gergő gyermekének születését ünneplő kézilabdásokra a veszprémi szórakozóhelyen. A gyanúsítottakat Grazba szállították, kiadatásuk néhány nap múlva várható, ám egyes források szerint hetekig is eltarthat, míg a gyanúsítottakat átadják a magyar hatóságoknak.
Az index.hu hírportál információi szerint a roma származású Németh Győző és Sztojka Iván egy enyingi bűnbanda tagja, amely régóta rettegésben tartja a Fejér megyei kisváros lakóit. Az enyingiek tájékoztatása szerint összesen mitegy 150 főt számláló, néhány tucat családdal van probléma Enyingen: hosszú évek óta lakásmaffiaként működnek a városban, kiszolgáltatott, egyedülálló emberektől szedik el lakásaikat, házaikat. Emellett szórakozóhelyeken védelmi pénzt szednek, prostituáltakat futtatnak és kábítószert terjesztenek.
Az enyingiek most már nem csak a helyi maffiától tartanak, ugyanis egyes bukaresti hírforrások szerint a veszprémi támadásban súlyos fej- és szemsérüléseket szenvedett Zarko Sesum édesapja vérbosszút ígért – az index.hu szerint a gyanúsítottak rokonai már el is menekültek Enyingről. Steva Sesum állítólag az egyik legnagyobb szerb örző-védő cég tulajdonosa, aki jó barátságban van a háborús bűnösnek nyilvánított Zeljko Raznatoviccsal, azaz „Arkan kapitánnyal”, aki a Tigrisek nevű szerb paramilitáris csoport vezetője volt a délszláv háború idején. A GSP televízió – meg nem nevezett forrásokból értesülve – még vasárnap közölte, Steva Sesum 300 fős szabadcsapattal készül Magyarországra, hogy bosszút álljon a fiáért. Ám a Magyarországra utazott Vuk Jeremics szerb külügyminiszter határozottan cáfolta a magyar sajtóorgánumok által is átvett hírt: elmondása szerint ez teljes képtelenség, Szerbiában nincsenek is paramilitáris csoportok. A szerb lapok szintén nem írtak erről, csak annyit közöltek, hogy a szerb kézilabdázó édesapja Magyarországra utazik.
Az ügy kapcsán megszólalt Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök is, aki tegnap délelőtti blogbejegyzésében a feltételezett elkövetők roma származása miatt tartott drámai következményektől. „Kit érdekel ilyenkor, hogy az elmúlt tíz évben a felére csökkent a gyilkosságok, emberölések száma Magyarországon, hogy az emberölések felderítési mutatója 95 százalék, az egyik legjobb Európában. Kit érdekel a statisztika, amikor brutális emberölés rázza meg az országot. Kit érdekel, amikor az önmagában is szörnyű tett még drámaibb társadalmi következményekkel jár, mert az áldozat egy jól ismert és példaképpé emelkedett sportoló, egy város hőse, miközben az elkövető vélhető roma származása még tovább feszíti a társadalmi ítéletek és előítéletek egyre fojtogatóbb hálóját” – írta Gyurcsány Ferenc.
Mocsai Lajos, az MKB Veszprém vezetőedzője bejelentette, csapata nem kér halasztást, lejátssza a spanyol Ademar León elleni vasárnapi hazai Bajnokok Ligája-mérkőzését. A csapat tagjainak egyöntetűen az a véleménye, hogy ne kérjünk halasztást. A játékosok úgy gondolják, hogy a fájdalom és az együttérzés még jobban összekovácsolta az együttest, és ez erőt adhat számukra, akaratukat megtízszerezheti. Kitartásuk és bátorságuk előtt tisztelegnem kell” – nyilatkozta Mocsai Lajos. A tréner jelezte, a csapat mindenképpen gyors erősítésre szorul, ezért mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a kapus és az átlövő posztokon napokon belül sikerüljön megtalálni a vesén szúrt Ivan Pesic, illetve az arccsonttörést szenvedett Zarko Sesum helyettesítőjét. Az MKB Veszprém azt is tervezi, hogy a német Gummersbachtól már most, és nem nyáron szerzi meg a kapus Fazekas Nándort, míg a Barcelonánál kölcsönben szereplő Putics Barnát visszahívja. A horvát kapus és a szerb irányító már vasárnap este túl volt az életveszélyen. Ivan Pesicnek eltávolították a sérült veséjét, míg Sesum arcműtéten esett át. Mindkét játékos állapota stabil. Utóbbi látászavarokkal küszködik, ám ezek hamarosan megszűnnek az orvosok szerint. A két kézilabdázó felépülése várhatóan több hónapot vesz majd igénybe.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.