
„Új kezdet előtt áll a Kolozsvári CSU élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata” – fogalmaz közleményében a Szamos-parti klub, amely szerdán bejelentette, hogy a korábbi válogatott játékos, Flavius Lăpuște váltja a napokban lemondott Carmin Popa edzőt a kispadon.
2015. február 11., 17:322015. február 11., 17:32
A 37 éves veterán kosaras az idei szezonban eddig még a pályán segítette pontokat gyűjteni a Nagyszebeni Atlassibet, de előtte több külföldi csapatnál is megfordult.
Edzőként viszont csütörtökön fog debütálni az ugyancsak trénerváltáson átesett Marosvásárhely ellen, ráadásul a sereghajtó, egyelőre nyeretlen „egyetemisták” keretéből hiányozni fog a fehérorosz Vlagyimir Krisevics és az amerikai Kamren Belin. Előbbi vízumproblémák miatt volt kénytelen hazautazni, míg utóbbi Portugáliába, az Illiabun Cube csapatához igazolt.
A Maros KK új szakvezetője, a litván Audrius Prakuraitis bízik a papírformában. A klub honlapján közölt interjúban hangsúlyozta: nagy felelősséget vállalt, és együttesével mindent megtesznek, hogy kiharcolják a rájátszásba kerülést.
„Fel kell készítenünk mentálisan a játékosokat a győzelemre, és növelnünk kell az önbizalmukat. Beszéltem néhányukkal, a saját felelősségüket is megértették, nem csak az edzőét. Ők nyerni szeretnének, most csak jó irányba kell terelnem őket. Majdnem mindenkit ismerek a csapatból: Ivanovicsot, Peciukast, Adamovicsot és természetesen Dykes-ot, aki Kolozsváron játszott, amikor én itt edzősödtem, illetve a belföldi játékosok közül mindenki ismerős számomra” – fogalmazott a Szrecsko Szekulovicsot váltó szakvezető, aki már korábban is irányította a vásárhelyi csapatot.
Az élvonalbeli bajnokság 19. fordulójának CSU–Maros KK meccsét 19 órakor rendezik, míg az etap többi találkozóját szombaton és vasárnap játsszák. A DigiSport a Ploiești–Târgu Jiu (szombat 19 óra), a Nagyszeben–Steaua (vasárnap 18 óra) és a Kolozsvári U-BT–Pitești (vasárnap 19.45 óra) összecsapásokat közvetíti.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!