
Fotó: Boda L. Gergely
Egy helyi vállalkozót, Kibédi Zoltánt nevezték ki a Marosvásárhelyi Maros KK új elnökévé, miután a férfi kosárlabdaklub alapító tagjainak csütörtöki rendkívüli közgyűlésén elfogadták a tisztséget eddig betöltő Cornel Lungu lemondását.
2017. március 02., 17:312017. március 02., 17:31
A hivatalos közlemény szerint az eddigi klubvezető alelnökként marad az egyesületnél, és azt az ugyancsak lemondott Béres Lórántot váltja, aki a folyatásban az igazgatótanács elnökeként és sportmenedzserként dolgozik tovább a súlyos pénzügyi gondokkal bajlódó csapatnál. Lapunk információi szerint az utóbbi időben ugyan némiképp enyhültek a korábban játékossztrájkhoz is vezető fizetésgondok, de a Lunguval szemben megingott bizalom fennmaradt.
A klub most közleményében hangsúlyozta, hogy reményeik szerint a váltás jó hatással lesz arra a csapatra, amely a gondok ellenére mégis döntőt játszott a Román Kupában. A csatát, mint ismeretes, egyetlen pont miatt elveszítette a Kolozsvári U-BT-vel szemben, hogy utólag kiderüljön, a győztes kosarat egy figyelmen kívül hagyott lépéshiba előzte meg.
A Totalbaschet.ro szaklap információi szerint a finálé két játékvezetőjét, Alin Faurt és Marius Ciulint büntetésképp nem delegálták most bajnoki mérkőzésekre. A hétvégén kezdődő középszakasz felsőházában pénteken Szeben–Temesvár (18 óra) és Nagyvárad–Kolozsvár (20) mérkőzések lesznek, míg másnap Pitești–Steaua (19.55) találkozót rendeznek. Ezeket a DigiSport élőben közvetíti. Az alsóházban a Maros KK szombaton 19.30-kor fogadja a Craiovát.
A női élvonalban a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Kolozsvári U felett aratott szerda esti 79:57-es győzelmével erősítette meg listavezető pozícióját. Szombaton Târgoviștén játszik rangadót, míg a Kolozsvár Szatmárnémetibe látogat.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!