2010. augusztus 02., 10:322010. augusztus 02., 10:32
A versenyt a brit Andy Turner nyerte (13.28). Kiss – aki az előfutamban a legjobb időt érte el, s az elődöntőből is biztosan lépett tovább – az MTI beszámolója szerint a fináléban rosszul rajtolt, de a hajrában feljött a többiekre és sikerült bedobnia magát harmadiknak, 13.39 mp-cel. Célba érkezése után dermedten meredt a nagy kivetítőre, mivel nagyon szoros volt a befutó.
Aztán amikor kiírták az eredményt, boldogan mutatta fel a hármas számot, majd egy Kiss feliratú Barcelona-mezben indult ünnepelni. „Nagyon boldog vagyok, mindig erre vágytam, hogy érmet szerezzek nagy világversenyen, félelmetes érzés. Amikor célba értünk, még nem tudtam, hogy sikerült-e, először azt mutatták, hogy negyedik vagyok, aztána hogy harmadik. Az az igazság, hogy nagyon elfáradtam, ilyen jellegű terheléssel még nem találkoztam – nyilatkozta Kiss, aki remek évet produkált, döntőt futott a fedett pályás világbajnokságon, majd júniusban a csapat-Eb-n 13.32 mp-cel országos csúcsot ért el, így az európai ranglista negyedik helyezettjeként érkezett Barcelonába. – A döntőben azt sajnálom, hogy kicsit fáradt voltam, ha ugyanolyan friss vagyok, mint az előfutamban, akkor megdönthettem volna 13.32-es egyéni csúcsomat. Későn értem be, még sok van bennem.
A jövőben szeretném azokat az eredményeket abszolválni, amelyekre képes vagyok.” Kisst megelőzően szerdán Pars Krisztián lett szintén harmadik kalapácsvetésben. A szabadtéri Eb-k 1934 óta íródó történetében ez volt az 54. magyar érem, a 21. bronz. A románok hármasugrásban gyűjtöttek újabb érmet: Marian Oprea 17,51 méterrel második lett a brit Philips Idowu (17.81 m) mögött. Románia színeiben korábban Nicoleta Grasu diszkoszvető szerzett szintén ezüstérmet.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.