A spanyol válogatott utoljára 1984-ben jutott az Eb legjobb négy csapata közé, amikor döntőt is játszott. Azóta a „fekete nap átka” kísérte a csapatot, amelynek története 1986-ban kezdődött: a mexikói világbajnokságon 1-1-es döntetlent követően Belgium jutott a legjobb négy közé 11-esekkel. Éppen egy évtizeddel később az angliai kontinensviadalon a házigazdák állították meg a spanyolokat a negyeddöntőben, miután 120 perc alatt nem született gól. A harmadik kudarc a 2002-es vb-n történt, amikor a társrendező Dél-Korea együttese – jelentős bírói segítséggel – kihúzta a hosszabbítás végéig a 0-0-s döntetlent, és büntetőpárbajban ismét az ibériaiak húzták a rövidebbet.
Vasárnap este a catenacciót életre keltő olasz válogatott, illetve a mezőnyfölényben játszó, de óvatosan támadó spanyolok játéka már az elejétől fogva azt sejtette, a felek ezúttal is nagyon könnyen eljuthatnak a büntetőpárbajig. Ez a forgatókönyv először a 63. percben borulhatott volna fel, ám a csereként beállt Camoranesi 8 méterről megeresztett lövését Casillas lábbal hárította. Senna 26 méteres kapáslövése viszont túljutott Buffonon, de a kapufa megállította a labdát. A hosszabbításban Di Natale fejese jelentette a legnagyobb veszélyt, ám Casillas kitolta a felső léc alól a játékszert, így 120 perc sem volt elég ahhoz, hogy valamelyik csapat gólt szerezzen. Tizenegy méterről, senkitől sem zavartatva már könnyebben ment: Villa, Grosso, majd Cazorla lövése is megrezgette a hálót. Rossi jobb sarokba tartó lövését azonban Casillas kiütötte, majd a negyedik kör elején Güiza szintén hibázott. Di Natale kiegyenlíthetett volna, de a madridi kapus ismét hárított, Fabregas gólja pedig megtörte a 22 éves átkot.
„Olaszország nagyon nehéz ellenfél volt, kiegyenlített csatát vívtunk, ellenfelünk remekül védekezett, kiszorított minket a szélekre – mondta Luis Aragonés, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya. – Mindkét csapatnak volt helyzete, a tizenegyespárbajban mi voltunk a szerencsésebbek. Az oroszok ellen nagyon nehéz meccs vár ránk az elődöntőben”. Roberto Donadoni olasz szövetségi kapitány szerint csapatának nem kell szégyenkeznie: „Elfáradtunk. Óriási csalódás tizenegyesekkel veszíteni. A srácok emelt fővel jöhetnek le a pályáról, mindent megtettek a továbbjutásért, kihozták magukból a maximumot”.
Negyeddöntő: Spanyolország–Olaszország 0-0, büntetőkkel: 4-2. Bécs, Ernst Happel-stadion, 51 ezer néző. Vezette: Herbert Fandel (német). Spanyolország: Iker Casillas – Sergio Ramos, Puyol, Marchena, Capdevila – Senna – Iniesta (Cazorla, 60.) Xavi (Fabregas, 60.), David Silva – Villa, Torres (Güiza, 85.). Olaszország: Buffon – Zambrotta, Panucci, Chiellini, Grosso – Aquilani (Del Piero, 108.), De Rossi, Ambrosini – Perrotta (Camoranesi, 58.) – Cassano (Di Natale, 75.), Toni.
Casillast hősként ünneplik, Donadoninak ajtót mutatnak
A spanyol sajtó egyértelműen Iker Casillast tartja az olaszok ellen büntetőpárbajban megnyert negyeddöntő hősének. „Iker megváltoztatta a történelmet” – írta a Marca című lap a két 11-est is hárító kapusról, aki „leszámolt a rémálmokkal”. Az újság ezzel arra utalt, korábban többször előfordult, hogy a spanyolok brillíroztak a csoportmeccseken, majd az egyenes kieséses szakaszban következett a váratlan búcsú. A Marca értékelése szerint a Vörösök irányították a meccset, nekik voltak helyzeteik, míg az olaszok egy spanyol hibára vártak, ami végül nem következett be. Egyúttal kiemeli, hogy a spanyol védelem gépszerűen játszott, melynek eredményeként Casillas kapuja először maradt érintetlen a kontinenstornán. Az AS azt írja, hogy a spanyol gárda mindenben felülmúlta olasz riválisát, így megérdemelte a győzelmet, még ha csak 11-esekkel is vívta ki azt. A cikk azt taglalta, hogy a világ két legjobb kapusának mérkőzésén törvényszerű volt a 0-0-s végeredmény. A Sport című lap Casillas hőstettén kívül kiemeli: Aragonés csapata nemcsak futballozni tud, hanem versenyezni is, és Olaszország ellen ez vezetett sikerre.
Elismerték a spanyol fölényt az olasz lapok is, amelyek nagyrészt Donadoni menesztését is megjósolták – a szakember egyébként bejelentette, nem mond le. „Cesc Fabregas 11-ese véget vethet a Donadoni-érának a Squadra Azzurránál” – volt olvasható a Gazzetto dello Sport napilapban. Az értékelések szerint Donadoninak nem a korai búcsú, sokkal inkább az elképzelés nélküli játék miatt kell távoznia, és erre a teljesítményre az sem lehet magyarázat, hogy Fabio Cannavaro és Andrea Barzagli kidőlt, míg Andrea Pirlót és Gennaro Gattusót eltiltották. A Corriere della Sera arról ír, hogy a vereség a kilátástalan játék miatt volt demoralizáló, mivel a játék képe „a kihaltnak hitt catenaccióra emlékeztetett, pedig mostanáig azt hihette mindenki, hogy ez teljesen eltűnt az olasz futballból”. A lap azt is megemlíti, Toni fizikálisan nem bírta a terhelést, és így Donadoni vele együtt süllyedt el, amelynek „hamarosan meglesznek a következményei”.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.