
A vártnak megfelelően alakult a férfi jégkorongozók Brassóban zajló Román Kupájának nyitófordulója, hiszen a címvédő Csíkszeredai HSC sima, 25-1 arányú sikert aratott a Sportul Studenţesc ellen, míg a másik ágon a házigazda Corona 4-1-re verte szerda este a Galacot.
2014. december 19., 12:292014. december 19., 12:29
Mint az eredmény is mutatja, előbbi találkozó nem hozott különösebb izgalmakat, utóbbi összecsapáson viszont a bajnoki címvédőnek alaposan meg kellett küzdenie a sikerért, és csak a második játékrészre ocsúdott fel a vártnál jobban hokizó moldvaiak ellen.
A B csoportban csütörtökön már a Gyergyószentmiklósi Progym is pályára lépett: 9-2-re felülmúlta a bukaresti „egyetemistákat”. Az A előjelű trió Steaua–Galac összecsapását előbbi nyerte 4-3-ra hosszabbítás után.
Az izgalmak péntekre maradnak, hiszen 15 órától HSC–Gyergyó meccs lesz a döntőbe jutást jelentő csoportelsőségért, míg a másik ágon a Cenk alattiak játszanak a Steauával. A két hármasból ugyanis csak az első helyezettek lépnek tovább a vasárnapi fináléba, míg a második helyezettek szombaton 17 órakor játszanak a bronzéremért. A döntőt különben a korábban tervezettnél egy órával később, azaz 18 órától rendezik és a DigiSport közvetíti.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.
Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
szóljon hozzá!