Hirdetés

Átborozták a felkészülést? – Szatmárra költöztetnék az olimpiai bokszközpontot

A kétes költségmegtérítési igénylések, a hiányos kommunikáció és a panaszok miatt Szatmárnémetibe költöztetné a Román Ökölvívó-szövetség a két éve Brăilán létrehozott olimpiai központját.

2015. szeptember 03., 20:362015. szeptember 03., 20:36

„Tudom, hogy most nyomást próbálnak gyakorolni ránk, hogy mégse számoljuk fel Brăilán a központot, de mit tegyek, ha rendellenességet találtam náluk. Olyan számlákkal jöttek a szövetséghez elszámolás céljával, amelyen például fehér- és vörösbor is fel volt tüntetve. Hát ezt isznak a sportolók az edzőtáborban?” – indokolta a szövetségi büró által a napokban megszavazott változtatás szükségességét Leonard Doroftei, a sportági szervezet vezetője.

Hozzátette, Szatmárnémetiben önkormányzati támogatást is kapnának, nem mellesleg közel van a magyar, az ukrán és a moldvai határhoz, így sokkal olcsóbban tudnának majd közös felkészüléseket szervezni az ottani bokszolókkal. „Az ökölvívás nem Brăilán jött létre, és nem vele ér majd véget” – szögezte le Doroftei.

A brăilaiak viszont petícióval szeretnék megakadályozni a „költöztetést”, szerintük ugyanis az általuk menedzselt központ hatékonyan működik, sportolóik nagyon jó eredményeket értek el. „Mustafa Arsen és Robert Jitaru érmes lett nemzetközi versenyeken” – magyarázzák az aláírásgyűjtésbe kezdő helyi szakemberek. Véleményük szerint a döntést nem szakmai szempontok vezérelték, hanem személyes indíttatásból született.

„A központot 2013 szeptemberében hozták létre, de csak 2014 januárja óta működik. Azóta már jártak nálunk a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) illetékesei, akik mindent rendben találtak az ellenőrzéskor. Másfél év alatt tagadhatatlanul jól teljesítettünk. A gyermekek iskoláztatását is megoldottuk. Hogyan tehetsz tönkre valamit, ami jól működik? Mi Doroftei elnök ellen szavaztunk a legutóbbi közgyűlésen, ez a valós oka annak, ami történik” – nyilatkozta Gigi Moise edző a Prosport.ro-nak.

„Mustafa Arsen a klubjánál, Konstancán készült edzőjével, Mihai Constantinnal” – reagált Doroftei. A sportági szövetség alelnöke, Marcel Boboc pedig rámutatott, hogy a legjobb eredményeket az országból a resicabányaiak érték el, ráadásul a brăilai központra még helyi szintről is érkeztek panaszok, a költöztetésre még a brăilai Aurelian Blănaru is igennel szavazott.

„Egyáltalán nem kommunikáltak velünk. Azok az emberek csak szitkozódni tudnak. Mi demokratikus rendszerben szavaztuk meg ezt a döntést a szövetségi büróban. Voltak pró és kontra érvek, de a többség döntött. Már kérvényeztük az olimpiai bizottságnál. Személyesen jártam Szatmáron, láttam, milyen körülmények és szakemberek várnak. Jóval többet tudnak nyújtani, mint Brăila” – ecsetelte Boboc. A szervezet a fiatal Claudiu Râşcót vinné Szatmárra edzőnek, és szeretné minél hamarabb lezárni az átszervezést.

A brăilaiak petícióját eddig már többen aláírták, sportolók, edzők, bírók és tisztségviselők, köztük a bokszszövetség korábbi alelnöke, Vasile Câtea és Adrian Lăcătuş edző adta nevét hozzá. Ők köztudottan Doroftei ellenzői közé tartoznak, és pár hónapja leváltását szorgalmazták, de javaslatuk a júniusi közgyűlésen megbukott.

A sportági szövetség – amelynek amúgy bankszámlái zárolva vannak korábbi rendellenességek miatt – viszont nem valószínű, hogy megmásítja a döntését, és amennyiben majd a COSR mindent rendben talál Szatmárnémetiben, akkor a gyakorlatban is beindulhat az olimpiai központ tevékenysége a partiumi városban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés