Hirdetés

Argentína legyőzte a Bánságot

Igazi derbihez illő hangulatú mecscsen gyűjtötte be a három pontot a Kolozsvári CFR együttese az FC Temesvár elleni mérkőzésen a labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójának szerda esti találkozóján, így győzelemmel hangolt a szintén e két csapat részvételével megrendezendő júniusi kupadöntőre.

Balogh Levente

2009. május 08., 12:502009. május 08., 12:50

A kolozsvári fellegvári stadionban mintegy tízezer néző biztatta kedvenceit a májusi időjárásra távolról sem emlékeztető hidegben, és a temesváriak is kitettek magukért: mintegy ötszáz bánsági drukker utazott el a kincses városba, hogy kiszurkolja a vasutasok elleni győzelmet. A sors azonban úgy hozta, hogy a szurkolók teljesítményére jóval büszkébbek lehetnek a temesváriak, mint a játékosokéra. Míg ugyanis a vendégszektor mindvégig profi szinten működött – dobszólóikkal néha a Rio de Janeiró-i szambadrómok hangulatát hozták el a kolozsvári zegernyébe –, addig a bajnokaspiráns bánsági csapat nem sokat mutatott. (A két gárda ultrái amúgy a meccs előtt megtalálták egymást, a tömegverekedést a csendőrök akadályozták meg, akik mintegy húsz drukkert őrizetbe vettek, és 100 és 300 lej közötti bírságot róttak ki rájuk rendbontás miatt).

A meccsen a kezdeményezést rögtön a bajnoki címvédő házigazdák ragadták magukhoz, Pereira a tizenhatos bal sarkából leadott lövése alig kerülte el a vinklit az első percben. A temesváriak ezt követően megpróbálták ostrom alá venni Nuno Claro kapuját és kihasználni a CFR-védők bizonytalanságait, ám Bucur és társai képtelenek voltak a hálóba juttatni a labdát. Ráadásul alig negyedóráig bírták szusszal, így aztán a kolozsváriak lassanként megszállták a bánsági kapu előterét.

A temesvári játékosok néha percekig ki sem tudtak jönni saját tizenhatosukból, ám a CFR támadásai rendre kudarcot vallottak. Pereira hiába kavarta meg az ellenfeleket a bal oldalon, és Ruiz is tehetetlen volt egyedül a védők gyűrűjében: egyik ígéretes helyzetüket sem tudták gólra váltani. A figyelem középpontjába így inkább a kolozsvári szurkolótábor kemény magja került, amely a jelek szerint szorgosan készült a rangadóra: jókora molinón tudatták a világgal, hogy a Bukaresti AEK Temesvár büszkesége – amivel a jelenleg Temesváron játszó csapat szerintük nem túl dicső geneológiai vonalára kívántak utalni.

Antonio Conceicao, a CFR portugál edzője viszont inkább egy nyerő taktikai húzással próbálta a temesváriak önérzetét rombolni: a második félidőben pályára küldte Dubarbier-t, aki a meccs emberének bizonyult. A sérüléséből frissen felépült argentin középpályás beállását követően öt perccel minden útjába kerülő sárga mezest ringlispílbe ültetett a bal oldalon, majd középre gurított Peraltához, aki az érkező Ruiznak passzolt, az argentin csatár pedig nem hibázott.

A CFR a továbbiakban sem engedte ki a kezéből az irányítást, ez pedig kevesebb mint negyedóra múlva újabb gólt hozott. A találat ismét argentin koprodukció nyomán született, ezúttal azonban Ruiz hozta kihagyhatatlan helyzetbe Dubarbier-t. A továbbiakban a CFR már nem erőltette a gólszerzést, inkább az eredmény tartására összpontosított, a Temesvár pedig még a kolozsvári védelem végzetesnek tűnő hibáit sem volt képes kihasználni, így a bajnokaspiráns bánságiak egy lépéssel távolabb kerültek céljuktól. Így vélekedett Marian Iancu, a temesvári klub tulajdonosa is, aki szerint a szerdai vereséggel elszálltak a jelenleg a harmadik helyen álló együttes bajnoki esélyei.

„Megvolt az esélyünk, de nem tudtunk élni vele, ezzel elveszítettük az első helyet. Dühös vagyok, mert néhány helyzetet túl könnyedén vettünk. Azt hiszem, kiszálltunk a bajnoki címért vívott csatából. A két serleg közül legalább az egyiket szeretnénk elhódítani, ám ilyen hozzáállással nehéz lesz” – öszszegzett Iancu. Artiom Karamjan, a temesváriak örmény légiósa egyenesen szégyenletesnek minősítette a vereséget.

Antonio Conceicao, a CFR nemrég kinevezett edzője viszont megérdemeltnek nevezte csapata győzelmét, és úgy vélte, a játékosok teljesítménye jelzi, sikerült megvalósítania elképzeléseit. „Elégedett vagyok. Ez a harmadik hazai meccsünk az én irányításom alatt, és végre sikerült nyernünk. Jóval szervezettebbek, koncentráltabbak és motiváltabbak voltunk, felelősségteljesen álltunk hozzá a mérkőzéshez.

A javulás jelei látszanak, de nehéz lesz megvédeni a bajnoki címet. A bajnokság a végéhez közeledik, és a többiektől is függünk” – mutatott rá a portugál tréner. A mérkőzés hőse, Dubarbier a diadal további vonzataira utalt. „A mai győzelem a Dinamo bajnoki esélyeit erősíti, de ne feledjük, hogy tavaly ők segítettek nekünk a bajnokság megnyerésében azzal, hogy legyőzték a Steauát” – emlékeztetett a középpályás.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés