Hirdetés

Aranyba borult Nagyvárad

Sorozatban kilencedjére lett országos bajnok a Nagyváradi VSK felnőtt férfi vízilabdacsapata, miután az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntőben 3-0-s összetettel legyőzte a Steauát. A piros-kék rangadón a Sebes-Körös-partiak elfeledtették az elmúlt időszak gyengélkedését, és miután korábban hazai pályán 2-0-ás előnyt harcoltak ki az összetettben, elszántan jelezték, hogy nem szeretnének „felesleges” negyedik összecsapást is Bukarestben. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. május 17., 19:422015. május 17., 19:42

Házigazdáik – akik idén Román Kupát nyertek – viszont épp pár napja menesztették Ionuţ Angelescu edzőt és az addigi másodtrénertől, Gelu Lisactól remélték, hogy felrázza az együttest a pénteki, harmadik meccsre. A „bakák” nem is kezdtek gyengén, már a legelső percekben megléptek két találattal, ugyanakkor ezt követően már a vendégek akarata érvényesült. Miután Ramiro Georgescu megtörte a gólcsendet, a játékrész derekára kiegyenlítettek a váradiak, hogy utána Szabó Roland duplájával előnyben zárják a negyedet.

A folytatásban a szerb válogatott kapus, Gojko Pijetlovics lerombolhatatlan bástyaként őrizte a VSK hálóját, így a házigazdák a hajráig nem is jelentettek komoly veszélyt a támadásban is kiegyensúlyozott bajnokra. A végjátékban már harcosabb szellemben vízilabdázott a Steaua, amely így lefaragta a hátrányát egyetlen gólra. Ekkor a váradiak kihagyták utolsó akciójukat, ellenfelük pedig emberelőnyben próbálkozhatott kiegyenlíteni a meccset.

Az időkérés azonban nem segített Lisac mester tanítványain, mert a partiumiak fala áttörhetetlennek bizonyult, és amikor Pijetlovics hárította utolsó kapura lövésüket, eldőlt, hogy Várad 9-8-ra nyert, és ezzel ismét megvédte bajnoki címét.

A hagyomány folytatódott

Ciprian Câmpeanu, a Nagyváradi VSK megbízott vezetőedzője – aki a másodtréneri tisztségből az elődöntőben vette át az irányítást Dorin Costrăştől – számított arra, hogy az idegenbeli meccs nehezebb lesz, de mivel a védelmükkel eddig sem voltak komolyabb problémák, most sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a támadójátékra.

„Én elégedett vagyok azzal, amit megvalósítottunk” – szögezte le a Krónikának. Elismerte, hogy többet szerettek volna elérni az idényben a Bajnokok Ligájában, a Román Kupa elvesztésére pedig egyáltalán nem számítottak. A szezont értékelve viszont rámutatott, hogy meglátása szerint nem ők voltak gyengébbek idén, hanem a Steaua erősödött, hiszen épp tőlük igazolt át két játékost, akik mellé még két szerb légióst is leszerződtetett, miközben ők nem tartottak ekkora „nagybevásárlást”. „A center, akit hoztunk (szerk. megj.: Korolja) többet volt sérült, mint amennyit a medencében, a döntőben viszont sokat segített” – magyarázta.

Kérdésünkre Câmpeanu hozzátette, hogy a következő szezonra sokkal több új pólósra számít a VSK-nál, azt ugyanakkor még nem tudja, hogy ő, vagy Pjietlovics kapus marad-e. „Ezt nem az én tisztem eldönteni, és arról sem szeretnék még beszélni, hogy szívesen lennék-e vagy sem a továbbiakban is vezetőedzője a csapatnak” – szögezte le az idény legjobb edzőjévé választott szakember.

A bajnokság gólkirálya (128 találat) és a pontvadászat legtechnikásabb pólósa különben az a Tiberiu Negrean lett, aki korábban cáfolta, hogy átigazolásról tárgyalna a Steauával. Leszögezte, hogy majdani döntésénél jelenlegi csapata, azaz a VSK prioritást élvez.

A folytatásról Florin Birta, a klub elnöke sem nyilatkozott, bevallása szerint erről a későbbiekben egyeztetnek, egyelőre örülnek a címvédésnek. „A fiúk nagyon motiváltan játszottak. Három nagyon jó meccs van mögöttük, és látszott, jót tett, hogy korábban a váradi meccsre külföldi bírókat hoztunk” – fogalmazott a csapattal együtt Bukarestben ünneplő sportvezető.

Lapunk megkereste Costrăş edzőt is, aki leszögezte: „Nem maradt bennem tüske amiatt, hogy útjaink a klubbal különváltak. Őszintén örülök a sikerüknek, Nagyvárad megérdemli, hogy bajnok csapata legyen vízilabdázásban. Lám, az együttes őrzi a hagyományt”.

A sportág hazai történetében tizenkettedjére került a serleg Nagyváradra, hiszen miután a legelső pontvadászatot megnyerte az SE 1928-ban, a Crişul is szerzett két bajnok címet 1985-ben és 1986-ban. Utóbbi – amely jelenleg a VSK utánpótlásnevelését biztosítja – volt amúgy az egyedüli alakulat, amelyik 1952 és 2006 között megtörte a három fővárosi csapat, a Steaua, a Dinamo és a Rapid dominanciáját. A 2006–2007-es szezon óta azonban már csak a VSK uralja a hazai pólózást.

Bronzérmes a Sportul

A kisdöntőben négy meccsre volt szüksége a Sportul Studenţescnek ahhoz, hogy felállhasson a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Ellenfele, a Dinamo ugyanis az idegenben elszenvedett két vereség után pénteken 11-10 arányú győzelemmel szépített hazai pályán.

Andrei Iosep bukaresti tanítványai szombaton is mindent egyetlen lapra feltéve játszottak, de a meglepetés ekkor már elmaradt, így a brassóiakkal fuzionált fővárosi „egyetemisták” az előzetes várakozásoknak megfelelően 10-8 arányú győzelemmel megszerezték a bajnokság bronzérmét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés