
Fotó: Rompres
2008. március 26., 00:002008. március 26., 00:00
A minõsítést hitelesíti az a tény is, hogy a 22 fõs magyar küldöttség összesen 21 döntõst adott. Mindezt – Kiss László szövetségi kapitány megfogalmazása szerint – „munkából jövet”. Az együttes „zászlóshajói” – Cseh László, Kis Gergõ, Kovács Emese, Verrasztó Evelyn – ugyanis az idei második, mexikói edzõtáborozásból érkeztek a Tongelreep úszóközpontba, s a kezdetben deklarált „célkitûzés” inkább a túlélésrõl, mintsem érmekrõl szólt. Cseh László, a vegyes úszás európai uralkodója, aki elõbb 200-on, majd 400-on – utóbbin 4:09,59 perces kontinenscsúccsal – védte meg címét, utólag sem cáfolta ezt a helyzetet. „Így, utólag azt mondom, kár lett volna, ha csak 400 vegyesen állok rajthoz, bár a 200-ra még nem tudtam igazán felpörögni, de már akkor éreztem, hogy jó az állóképességem. Az olimpia tekintetében egyelõre ne beszéljünk helyezésrõl, de Pekingben mindenképpen 4:09 percen belül akarok úszni 400 vegyesen” – összegzett Cseh, aki a magyar úszósport 60. aranyérmét gyûjtötte be hétfõn este.
A szövetségi kapitány szerint azonban hasonlóan hangos bravó illeti meg a 800 m gyors gyõztesét, Kis Gergõt is, valamint a 200 m pillangón bátor versenyzéssel második 17 éves Kovács Emesét. „Ez az alakulófélben lévõ csapat a következõ két-három olimpián is kiváló lehet. Biztató, hogy 14 országos csúcsot állítottak fel versenyzõink, több számban duplán is voltak döntõseink, újabb olimpiai szintesekkel gazdagodtunk, bizakodva várjuk már a pekingi olimpiát is. Mi is a haladó hajón vagyunk, s ott is akarunk maradni” – fogalmazott a nemzetek sorrendjében 5. helyen végzett magyar válogatott szakvezetõje, akit a Time magazin a világ valaha élt egyik legkreatívabb úszóedzõjének kiáltott ki.
A jóval kisebb létszámú román küldöttség is jól szerepelt, öt éremmel térhetett haza. A fõszereplõ a két ezüstöt és egy bronzérmet összeúszó Camelia Potec (800, 400 és 200 gyors), míg Dragoº Coman (800 gyors) és Rãzvan Florea (200 hát) a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Cs. S.
Zágrábé a 2010-es póló-Európa-bajnokság
Két, kitûnõnek minõsített pályázat közül a zágrábiakét részesítette elõnyben az Európai Úszóliga (LEN) bürója Debrecen és Nagyvárad közös tervével szemben, így a horvát fõváros rendezheti a 29., 2010-ben esedékes férfi és nõi vízilabda-Európa-bajnokságot. A 15 tagú LEN-büró eindhoveni ülésén 9:6 arányban választotta házigazdának a horvátokat. „Gratulálok horvát barátainknak a sikerhez, de remélem, a két év múlva rendezendõ Európa-bajnokságot a magyar válogatott nyeri – jelentette ki a döntés nyilvánosságra hozatala után Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. – Természetesen csalódottak vagyunk, de a sportban mindig kell lennie gyõztesnek és vesztesnek. A Nagyváraddal való önkormányzati és sportegyüttmûködésünk nem torpan meg, és reméljük, hogy a tapasztalatok birtokában legközelebb legyõzhetetlen pályázattal jelentkezünk.” Mihai Groza, Nagyvárad polgármestere is a folytatás híve. „Reménykedtem a gyõzelemben, ám kénytelenek vagyunk elfogadni a LEN döntését. Bízom benne, hogy következõ alkalommal kedvezõbb fogadtatásban részesül a vízilabdázásnak új távlatokat kínáló rendezési elképzelésünk” – mondta a partiumi nagyváros elsõ embere.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.